Háromszáz férőhelyes konferenciaterem épül a Városliget közelében
Forrás: turizmus.com
2024. május 09. 20:32
A Városliget közelében található ház 1895-ben épült, 1901-ben került egyházi kézbe, majd évtizedekig a Regnum Marianum közösség székházaként működött. A kétezres években az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye visszakapta az erősen leromlott állapotú épületet, amely egy évtizedig üresen állt, majd 2016-ban, az Emberi Erőforrások Minisztériuma 230 millió forint összegű támogatásával megkezdődhettek a felújítási munkák.
A Damjanich utcai lakóépületből egy katolikus kulturális központot alakítottak ki vendégek elszállásolására alkalmas helyiségekkel, irodákkal, parkolókkal, kiegészítő terekkel. Az építkezés 2019 elejére fejeződött be. Számos egyházi és világi esemény zajlott itt azóta, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) több nagy konferenciáját is ebben az épületben rendezték meg.
Ültetett vacsorára berendezett terem a D50-ben |
Fotó: Eventrend |
Az Eventrend Group a D50 rendezvényközpont értékesítésének vezetésével a Gála Eseményszervező (a csoport egyik cége) senior rendezvényszervezőjét, Koller Gábort bízta meg, a vendéglátó hátteret pedig a cég termelőkonyhája biztosítja. Céljuk, hogy a D50 meghatározó szerepet töltsön be a budapesti rendezvénypiacon. Az alap 250 fős kapacitás második körben 50 fővel bővült, és novembertől egy új multifunkciós, 300 férőhelyes konferenciateremmel éri el végső befogadóképességét. Az 1300 négyzetméter alapterületű épület előcsarnokához flexibilisen csatlakozik a 320 négyzetméteres konferenciaterem, amely mobilfalak segítségével osztható lesz – különlegesség, hogy a falak mellett közlekedőfolyosó szolgálja majd a vendégek kényelmét.
A készülő 300 férőhelyes konferenciaközpont látványterve |
Fotó: Eventrend |
Az épület két (régi és új) szárnyában működő négycsillagos hotelben egyidejűleg nyolcvan vendéget tudnak elszállásolni. A meglévő és jövőbeni lehetőségeket a cégcsoport a napokban ügyfélpartin mutatta be.