MSZÉSZ: Debrecen volt a régiós ülések közül a Budapest előtti utolsó állomás

Forrás: turizmus.com

 2015. április 15. 17:55

Az Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége tavaszi régiós üléssorozata szerdán Debrecenben érkezett utolsó előtti állomására, ahol a szállodások javuló vendégforgalmi adatokról számoltak be.

A megjelenteket Széles Diána, a város turizmusért felelős alpolgármestere köszöntötte, aki elmondta, hogy a szállodákkal együttműködve keresik a turizmus fellendítésének lehetőségeit, céljuk egy új Debrecen brand kialakítása. A rendezvényen bemutatkozott a megyeszékhely legújabb attrakciója, az Agora Tudományos Élményközpont is – tájékoztatta szerkesztőségünket Lukács Attila, az MSZÉSZ szakmai titkára.

 

A térség szállodaipara kilábalóban van a válságból, a megjelent szállodások javuló tendenciáról számoltak be, alátámasztva a régió hivatalos statisztikai adatait. Tavaly a vendégéjszakák száma 8 százalékkal, ezen belül a külföldi vendégéjszakáké 15 százalékkal emelkedett, a foglaltság és az átlagár növekedése azonban ettől jóval elmaradt. Debrecenben a szállodák töltöttsége 40 százalékos volt. Az idei első negyedév bizakodásra ad okot, a szállodák a bevételek 10-15 százalékos növekedését jelezték az előző év hasonló időszakához képest. A bővülés generátora a város erősödő rendezvény- és sportturizmusa.

Elhangzott, hogy a szállodaüzemeltetők számára nagy probléma a minőségi munkaerő hiánya, ami egyébként országos jelenség vidéken, de ezt a régiót fokozottan sújtja.

Az ülés második felében Szauter István az üzleti tervezésről, Nagy Szász István a szállodai belső ellenőrzés kihívásairól tartott informatív előadást, valamint az MSZÉSZ is beszámolt az elmúlt évi tevékenységéről.