December 1-ig még vár minden, amitől Gellért a Gellért

Szerző: Fucskó Hajnalka

Forrás: turizmus.com

 2021. november 14. 19:10

A Danubius Hotels december 1-ig üzemelteti a főváros ikonikus történelmi szállodáját. Addig még nosztalgiaételek, épületséták, retro búcsúest várja a törzsközönséget és az érdeklődőket, akik szívesen megnéznék a házat felújítás előtti állapotában.

Gellért Grand Finale néven búcsúzik a Danubius az ikonikus szállodától, melyet az új tulajdonossal között szerződése szerint 2021. december 1-ig üzemeltet. A Gellért ezt követően bezár és az Indotek Group, amely 2019-ben vásárolta meg a házat a Danubius Zrt.-től, hamarosan megkezdi a műemléki védelem alatt álló épület felújítását és ötcsillagos szállodává alakítását az eredeti külső megtartása mellett.

Gellért Grand Finale – Még vár minden, amitől Gellért a Gellért! – hangzik a Gellértet búcsúztató kampány szlogenje. Október 21-én indult el a zárásig tartó hathetes visszaszámlálás, melynek keretében szállodai épületséták, novemberben egy utolsó vasárnapi büféebéd (Sunday brunch) és egy retro búcsúbuli az Old Boys-zal, a Gellért Sörözőben pedig múltidéző gellértes menüsor várja az ide látogatókat – mondta el Gál Judit, a Danubius Hotels kommunikációs és marketingigazgatója a sajtó munkatársainak rendezett pénteki épületbejáráson, amelyen mi is részt vettünk.

A híres Gellért tekercs, amelynek titkos a receptje

Fotó: Danubius Hotels

A nosztalgiaételek között olyan ínyencségek találhatók, mint a libamájparfé muskotályos aszalékágyon pirított kaláccsal, vagy a Gellért szűzérme karamellizált sült gyökérzöldekkel, ropogós tócsnival, melyeket borajánlással kiegészítve kínálnak. A 60-as évek hangulatát megőrző presszóban még rendelhető a gazdag csokoládékrémmel és rumos meggyel töltött Gellért tekercs is, a híressé vált desszert titkos receptjét már sokan próbálták utánozni, de az eredeti csak itt kóstolható.

Az ingyenes épületséták iránt hihetetlen nagy érdeklődést mutatkozott, pillanatok alatt beteltek a meghirdetett időpontok, jelenleg kétezren vannak várólistán, ezért tervezés alatt vannak még pótházbejárások – hallottuk.

A Yehudi Menuhin lakosztály hálórésze

Fotó: turizmus.com

Bánhegyi Balázs, a Gellértet 2020 augusztusától irányító igazgató arról beszélt, hogy a ház negyven éve tartozik a Danubius kötelékébe, és ennek az emlékezetes korszaknak a lezárása után a szállodalánc továbbra is számít a hotel minden munkatársára, akik a vállalat többi házába viszik tovább a gellértes profizmust. Magának a szállodaigazgatónak a Gellért, Astoria és Erzsébet szállodák alkotta klaszter vezetőjeként a Gellért kikerülésével is marad még két háza, de más feladatok is várnak rá a Danubius-központban – mondta el érdeklődésünkre.

Az egykori zeneterem ma bútorraktárként szolgál

Fotó: turizmus.com

A Hosszúlépés sétavezetőjével a pincétől a padlásig – egészen a homlokzatot díszítő Gellért feliratig – bejárhattuk a házat, közben hallgattuk az érdekes sztorikat. Többek között az építkezést megelőző hosszú tervezésről, a két háború közötti fényes vacsorákról, fogadásokról, hogyan virágoztatta fel Gundel Károly a Gellért vendéglátását, a hullámfürdő törzsvendégéről, Guszti néniről (alias Auguszta Mária Lujza főhercegnő), a második világháborús sérülésekről, amikor a szálloda tábori kórházként működött, az 1956 utáni nagy, „szocmodern" stílusú átalakításról, amelynek eredményeként megszületett az a belső arculat, amit mi ismerünk. Az egykori patina ugyan idővel megkopott, de a ház hírnevét ez napjainkra sem csorbította, 2019-ben is 88 százalékos foglaltsággal működött a Gellért.

Kilátás az egyik superior szobából

Fotó: Danubius Hotels

„Az alapokat még a béke éveiben ásták ki, de a falat már az első világháború közepette rakták. A húszas évektől nagy bálok, díszvacsorák helyszíne, tízezreket vont a gyógyvíz, a hullámfürdő. Hírességek százai fordulnak meg benne. Ma egyszerre mutatja a magyar szecesszió legszebb arcát, az 1960-70-es évek belsőépítészetének „retro" jegyeit és a 21. századi vendéglátás minden erényét. Történelem a pincétől a padlásig" – írta Saly Noémi a szálloda történetét feldolgozó Gellért 100 című könyvének fülszövegében. Akinek mégsem sikerült bejutni egy épületsétára, az a korabeli fotókkal gazdagon illusztrált könyvből mindent megtudhat a Gellért múltjáról, jeles vendégeiről és szobáiról, híres rendezvényeiről, a szállodaüzemeltetés mindennapi kihívásairól – nem utolsósorban a hosszú évtizedekig itt dolgozók visszaemlékezései alapján.

December 1-ig még nyitva

Fotó: turizmus.com

A következő hetekben tehát még meg lehet szállni, vacsorázni, kávézni és akár rendezvényeket tartani a Gellértben, mielőtt december 1-jén este leoltják a villanyt, az épületet bezárják és felújításával egy új korszak kezdődik. A búcsúkampány részletes programja a szálloda weboldalán tekinthető meg.