Diplomás sommelier-ek

Forrás: turizmus.com

 2018. június 28. 18:17

A Magyar Sommelier Club 3. alkalommal rendezte meg az „International A.S.I. Sommelier Diploma” vizsgát, ahol három szakember szerzett diplomát.

A vizsgaanyagot az A.S.I. küldi minden országnak, meghatározva a szervezőkkel és jelentkezőkkel szembeni követelményeket. A három magyar résztvevő sommeliernek az A.S.I. szigorú kiírásának kellett a március 24-én rendezett megmérettetésen megfelelnie, a vizsga angol nyelven zajlott. Az első feladatra, a 80 kérdésből álló tesztre 90 perc állt rendelkezésre, majd következett a vakkóstolás, előbb két bor, majd két ital és három párlat felismerése, amelyekre írásban kellett választ adni. Ezután egy fogalmazás következett az éghajlati változások szőlőre gyakorolt hatásairól egy sommelier szemszögéből. Majd a vizsga a gyakorlati feladatokkal folytatódott: italajánlás és értékesítés adott alkalomra, vörösbor dekantálása, étel-ital párosítása. Minderre húsz perc állt rendelkezésre a vizsgázóknak.

A beküldött vizsgaanyagokat az A.S.I. olaszországi oktatási központjában bírálták el. A szigorú követelményeknek nemzetközi szinten a 75 vizsgázóból 57-en feleltek meg. Horváth Máté (Mák Bisztró) és Kovács Norbert (Hotel Steirerschlössl, Ausztria) arany, míg  Rácz Imre (Mák Bisztró) ezüst diplomát szerzett. A tavalyi A.S.I. diplomással, Angerman Lászlóval együtt már négyen vannak idehaza, akik az „International A.S.I. Sommelier Diploma” büszke birtokosai.

A friss diplomások

Fotó: Magyar Sommelier Club

 

Horváth Máté fogja képviselni hazánkat Belgiumban a "Contest of the Best Sommelier of the World 2019" (március 10-15) nemzetközi versenyen, míg Kovács Norbert az idén november 9-11-én Belgrádban megrendezésre kerülő "Balkan Sommelier's Challange 2018" versenyen indul magyar színekben. A nemzetközi diplomákat Kovács Gábor a Magyar Sommelier Club elnöke adta át a szakembereknek