Drámai volt a zuhanás a bécsi vendégéjszakák számában tavaly

Forrás: turizmus.com

 2022. február 01. 14:03

Közel ötmillió vendégéjszakát regisztráltak tavaly a bécsi szálláshelyeken, ami 2020-hoz képest 9 százalékos emelkedést jelent, a 2019. évi eredménynek azonban csak a 28 százalékát teszi ki.

Összesen 4,997 millió vendégéjszakát regisztrált 2021-ben az osztrák főváros, ez 9 százalékkal magasabb, mint tavaly, de 72 százalékkal elmarad a 2019. évi hasonló adattól – olvasható a WienTourismus legfrissebb jelentésében.

A második félév, egészen a november-decemberi lezárásig már egyértelmű javulást hozott, ekkor a vendégéjszakaszám a válság előtti akár 60 százalékát is elérte.

Az osztrák főváros szálláshelyei – amelyek majdnem hat hónapon keresztül, január 1-jétől május 19-ig, majd november 22-től december 20-ig nem fogadhattak szabadidős céllal utazó vendégeket – január és november között mintegy 279,3 millió euró nettó szálláshelybevételt értek el. Ez 21 százalékos emelkedést jelent 2020-hoz képest, de még mindig 69 százalékkal marad alatta a 2019. év rekord eredményének, amikor a bécsi szálláshelyek először lépték át a bűvös egymilliárd eurós bevételi határt. Ennek ellenére a szobaárak az európai városok viszonylatában stabilak maradtak. Miközben pl. London, Barcelona, Amszterdam vagy Frankfurt szállodai árai akár több mint negyedével is visszaestek, a bécsi átlag szobaárban január és november között csak mintegy 8 százalékos volt a csökkenés, sőt a novemberi 103,99 eurós ár meg is haladta a két évvel ezelőttit (101,36 euró).

A forgalom növekedése dinamikusabb volt, mint a vendégéjszaka-számé. Ez főleg az ötcsillagos kategóriájú szálláshelyeknek volt köszönhető, amelyek a nettó árbevétel tekintetében az átlag kétszeresének megfelelő növekedési rátát mutattak fel.

A nettó árbevételek növekedési rátája az ötcsillagos szállodákban volt a legmagasabb

Fotó: 123rf.com

A vendégéjszakák több mint felét belföldiek és németek töltötték el

A legtöbb vendégéjszakát (1,396 milliót) belföldiek töltötték el a bécsi szálláshelyeken, ez a szám 9 százalékkal volt magasabb, mint 2020-ban. A legtöbb külföldi vendégéjszaka (1,194 millió) a németekhez volt köthető, itt 19 százalékos volt a növekedés. Utánuk sorrendben az olaszok (172.000 vendégéjszaka, -8%), az izraeliek (159.000, +193%), az USA-ból érkezők (159.000, +29%), a románok (142.000, +55%), a franciák (135.000, +6%), a lengyelek (134.000, +23%), a spanyolok (132.000, +11%) és a svájciak (+9%) szerepelnek a TOP 10-es listán.

Érdekesség, hogy az USA a járvány előtt – egymillió körüli vendégéjszakával – még a harmadik volt a listán, a szálláshelyi bevételeket tekintve ugyanakkor tavaly is megtartotta a harmadik helyet, ami az ötcsillagos szállodák átlagon felüli választásának volt köszönhető. Az összes bécsi vendégéjszaka mintegy 72 százaléka volt külföldi, szemben a 2019-es 83 százalékos aránnyal.

 

A szálláshelyek egyhatoda bezárt

Tavaly főleg kisebb, három- és négycsillagos kategóriájú szálláshelyek zártak be Bécsben, szám szerint 64 szálloda vagy panzió, ami az összes 16 százaléka. De nyílt is 11 új szálláshely, összesen 3400 ággyal. A városban jelenleg 347 hotel, ill. panzió található 63 363 ággyal. A WienTourismus szerint a további új szálláshelyeknek köszönhetően két éven belül több ágy lesz Bécsben, mint a pandémia előtt.

A WienTourismus idei marketingbüdzséje 11 millió euróra rúg, ennek kb. 70 százalékát a közeli, 30 százalékát a távoli piacokra készülnek elkölteni.

Peter Hanke, a WienTourismus elnöke szerint a város turizmusában 2022 második negyedévétől kezdődően várják a fellendülést.