Dubaj klónozza Velencét

Forrás: turizmus.com

 2017. szeptember 20. 11:32

Ha pénz van, nincs akadály: lehet, hogy a most felépülő Velence-másolat tovább áll majd, mint az igazi, amelyet már évtizedek óta féltenek az elsüllyedéstől?

Korábban történt

Amint a Vagabond.se hírül adja, Dubajban felépítik a gondolák városának mását, amely mindenben utánozza az igazit, csak még több ötcsillagos szálloda várja majd a tehetős turistákat, mint az igaziban. Köztük lesz egy víz alatti luxushotel is.

Közel-Kelet Las Vegasa és kereskedelmi oázisa nem ismer határokat, ha a fantáziáról, a pénzről és a turisták odacsábításáról van szó. Biztos sokan lesznek kíváncsiak a mesterséges Velencére is, amely teljesen olyan lesz, mint a valódi – csupán éppen a lényege vész el…

Az építkezés 2018-ban indul, és a tervek szerint 2020-ban átadják, ugyanabban az évben, mint a világ legmagasabb épületét, a Tornyot.

A becslések szerint a „klónozott Velence” élettartamát több mint 100 évre garantálják

 

A Velence Resort valójában egy mesterséges szigeten áll majd. Az egyik úszó szálloda négyszintes lesz, 12 étterem és bár található majd benne, és nagyon hasonlít a híres Piazza San Marco-n lévőre. Itt 3000 vendég tud majd tartózkodni egyidejűleg a 414 kis villában, amelyek a vízszint felett és alatt helyezkednek el.

A velencei stílus megteremtése mellett a vendégek a fesztiválok széles skáláját élvezhetik, az igazi olasz patinás város szellemében. A mesterséges korallzátonyok és strandok az ígéretek szerint tökéletes illúziót keltenek majd.

A becslések szerint a „klónozott Velence” élettartamát több mint 100 évre garantálják – talán hosszabb ideig létezik majd ez a város, mint az igazi?

 

 

Kapcsolódó cikkek

Dubaj új témaparkjai

2017. április 26.