Duplázott a tavalyi sommelier-győztes

Forrás: turizmus.com

 2018. március 26. 12:38

Nem volt könnyű dolguk a sommelier-verseny résztvevőinek, idén minden eddiginél profibb mezőny indult „Az Év Sommelier-je” cím elnyeréséért.

Március 24-én harmadszor rendezték meg „Az Év Sommelier-je” versenyt, melynek idén a Continental Budapest Hotel adott otthont.  A rangos megmérettetésen a tavalyi első helyezett Horváth Máté (Mák Bistro) ismételte meg győzelmét, ő képviseli tehát hazánkat a 2019. évi Sommelier-világbajnokságon (Contest of the Best Sommelier of The World 2019) márciusban, Antwerpenben.

A második helyen Kovács Norbert (Hotel Steirerschlössl, Zeltweg, Ausztria), míg a harmadik helyen Ferenczi Zsolt (WeingutScheiblhofer, Andau, Ausztria) végzett.

Az első három helyezett

Fotók: Csárdás Ferenc

A hazai sommelier-versenyek történetében először kapnak lehetőséget a második és harmadik helyezettek, hogy ők is nemzetközi versenyen vehessenek részt: Kovács Norbert és Ferenczi Zsolt ez év novemberében Belgrádban képviseli hazánkat a „Balkan Sommelier’s Challange”-en.

A sommelier az igényes gasztronómia egyik főszereplője, aki a borok és ételek párosításának nagymestere. Erről az igen szerteágazó felkészültséget igénylő – a Nemzetközi Sommelier Szövetség (A.S.I.) követelményeinek megfelelő – szaktudásról adtak számot a versenyben induló sommelier-k.

Az „Első fejtés” elődöntőben 80 perc alatt előbb egy 60 kérdésből álló tesztet kell kitölteni, majd három bor felismerése, részletes borleírása, illetve étel társítása és öt ital azonosítása volt a feladat. Ezt követte a borok és ételek gyakorlati párosítása: a felszolgált öt ételt és öt bort kellett tökéletes ízharmóniába összekóstolni úgy, hogy az egyik étel semelyik borral sem passzolt.

A „Második fejtés”döntő feladatai több részből álltak. Az első asztalnál a versenyzőnek – mint az étterem sommelier-jének – fogadnia kellett a vendégeket, majd az elvárható értékesítési szempontok figyelembe vétele mellett, aperitif-ajánlatot kellett tennie részükre, a vendégek által beszélt idegen nyelven. A megrendelt pezsgő felszolgálása közben a vendégekhez csatlakozott negyedik társuk, akinek kérésére megváltoztatták a rendelést, így pezsgő helyett pohár borokat kellett szervírozni az erre vonatkozó szabályok szerint.

A második feladat egy hibás borlap kijavítása volt, majd ezt követően egy hétfogásos menüsorhoz kellett komplett italsort javasolni. A borajánlatokban legalább három külföldi bort kellet szerepeltetni.

A negyedik részben a megrendelt vörösbor dekantálását kérték a vendégek, akikhez szintén érkezett egy késői vendég.

Ezután két vakkóstolás következett, három bor felismerése, rövid ismertetése, bemutatása ételajánlattal, majd öt ital azonosítása volt a feladat.

A hetedik részben fotókról kellett felismerni nemzetközileg ismert sommelier-ket, illetve híres borászatokat, eszközöket.

Az utolsó feladatot közösen kellet végrehajtania a három döntősnek: egy magnum palack (1,5 l) vörösbor széttöltése 14 palackba úgy, hogy minden pohárba egyenlő mennyiség legyen, ne maradjon a palackban bor és ne cseppenjen le semmi az asztalra.

 

A zsűri elnöke Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestülete elnöke volt.

A zsűri tagjai voltak:

Németh Richard  főszerkesztő, WineflowMagazin

Barka Áron  Chef de Cuisine, Mesterszakács Continental Hotel Budapest MSC tag

Kovács Ákos Éttermi Mester, Éttermi Igazgató  Continental Hotel Budapest MSC tag

Kovács Antal  Örökös Magyar Sommelier Bajnok   MSC tag

Kovács Gábor szakoktató, Sommelier Iskola, MSC elnök

Szikora Zoltán szakoktató, Szent István Egyetem,   MSC tag

Szikszai István  Beverage Manager,   MSC tag

Szűcs Pál  Egyszeres Magyar Sommelier Bajnok   MSC tag

Varga Gábor   Éttermi Mesterek Klubja alapító tag,  MSC tag

 

A verseny technikai bonyolításában segítők voltak:

Kulipla Balázs, Nagy Réka,

 

A verseny szponzorai:

Bakator Borkereskedés

Barta Péter pincészete

Bezerics Borbirtok

BolykiPincészet

Continental Hotel Budapest

Dúzsi Tamás Családi pincészet

Figula Pincészet

Gál Tibor Pincészet

Garamvári Szőlőbirtok és Pezsgőpince

Gere Tamás&Zsolt Pincészete

Heinemann Testvérek Kft.

Juhász Testvérek Pincészete

Kékkúti Ásványvíz Zrt., az Aqua Panna és a San Pellegrino ásványvizek forgalmazója

Lelovits Tamás Villány

Magyar Vendéglátók Ipartestülete,

Obzidian  Bormanufaktúra

Progast Kft., a WMF termékek forgalmazója

Spiegelau  kristálypoharak és dekantálók

St. Andrea Szőlőbirtok és Pincészet

Szűcs Pincészet

(X)

 

 

Kapcsolódó cikkek