Édes élet vegán módra, laktózmentesen

Szerző: Elek Lenke

Forrás: turizmus.com

 2016. március 10. 19:35

Ön mire érzékeny? A BaGaTech cukrászati kiállítás standjain felvonultatott édességek, sütemények és fagylaltok jelentős része ugyanis éppen azoknak készült, akik valamilyen ételintolerenciával küzdenek. Persze, a „problémamentes” nassolók is találnak kedvükre való finomságokat.

A hazai cukrász szakma arra is kihasználta a Syma Csarnokban rendezett négynapos szakmai seregszemlét, hogy előzsűrizze a Magyarország Tortája verseny díjnyertes alkotóit, természetesen vakteszttel. Az esélyesek között többségben voltak a gyümölcsalapú, illetve „fűszerként” alkoholt, főleg bort tartalmazó tortaszépségek.

A kiállításon több szakmai előadásra és bemutatóra került sor, valamint a Pataki János Emlékverseny eredményhirdetésére. A versenyzők artisztikában és tortadíszítésben versenyeztek. Aranyérmesek lettek – tanuló kategóriában – Tóth Regina Boglárka, Gyurkovics Patrícia és Nagy Csaba Árpád, utóbbi egyben a verseny abszolút győztese lett, és a Cukrász Ipartestület különdíját is elnyerte.

A felnőttek közül hárman kaptak aranyérmet: Domonkos Dávid, Horváthné Jeszenszky Nikoletta és Gogolák Csaba.

Egy érdekes különdíj is született: Álland Rebeka a Four Seasons Hotel felajánlásaként egy hetet tölthet a világhírű hotel cukrászatán, mivel olyan gyönyörűen varázsolta éppé menet közben összetört tortáját, hogy az a szakmát is meglepte.

Már az első napon alig lehetett lépni, olyan sokan látogattak ki a csarnokba, hogy megkóstolják a különleges fagylaltokat, köztük például a különféle sütemények ízét utánzókat. Ezek persze aromákból készülnek, ellentétben például a nagy vitát kiváltó cannabis fagylalttal, amitől állítólag nem lehet „betépni”, mert a növény magja van a termékbe beledarálva.

Bár a trendi változatlanul a kézműves fagylalt, az úgynevezett kényelmi termékek, alapporok, paszták, variegatók nélkül ma már egyetlen cukrász sem dolgozhat – vallják sokan. Ebben is persze az olaszok viszik a prímet. De nem kevés cukrász vallja, hogy a régi módszerrel is lehet fagylaltot készíteni.

A teljesen tej- és cukormentes készítmények népszerűsége a jövőben csak nőni fog. Természetesen csak akkor, ha minél több fagylaltozóban és cukrászdában lesz választási lehetősége a fogyasztónak.

A március 10-én nyílt kiállítás pénteken és szombaton további érdekes szakmai bemutatókkal és versenyekkel folytatódik.