Egyiptom ismét feketelistán

 2013. augusztus 20. 14:00

A Külügyminisztérium már Egyiptom üdülőhelyeire sem javasolja az utazást a magyar állampolgároknak a biztonsági helyzet érdemi javulásáig. Ezzel egész Egyiptom felkerült a Külügyminisztérium által utazásra nem javasolt területek listájára.

A Külügyminisztérium továbbra sem tud Egyiptomban bajba jutott magyar állampolgárról, az ott nyaralók hazautazása rendben folyik - mondta a tárca sajtófőosztályának vezetője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.  Kaleta Gábor emlékeztetett, hogy miután a Külügyminisztérium utazásra nem javasolt térséggé nyilvánította Egyiptom egészét, újabb járatok már nem indulnak oda. Hozzátette: erre a lépésre azért került sor, mert a helyzet bizonytalanná vált, bár közvetlen veszély nincs, de a tárca szeretné elkerülni, hogy bármely magyar állampolgárt bántódás érjen ott.

Kérdésre válaszolva közölte, hogy a tárca nem lát okot a kiürítés felgyorsítására. Hangsúlyozta: a Vörös-tengernél továbbra sincs arra utaló jel, hogy erőszakos cselekményre kerülne sor. Hozzátette, hogy a magyar állampolgárok számára vészhelyzeti telefonszám áll rendelkezésre, de ezen a számon eddig csak érdeklődők jelentkeztek, bajba jutott állampolgár még nem kért segítséget. Emellett friss információk elérhetők a Konzuli Szolgálat honlapján.

Molnár Judit, a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége (MUISZ) szóvivője azt közölte, hogy az 1300 Egyiptomban tartózkodó szervezett utas közül vasárnap már 500-an hazatérnek. A Neckermannak, az Anubis Travelnek, a Kartago Toursnak, Best Reisennek, valamint a Sun&Fun utazási irodának is voltak Egyiptomban turistái, egy részük már hazaérkezett. Hozzátette, hogy csak azok jelentenek többletet, akiknek az eredetileg tervezett időpont előtt kell hazautazniuk, voltaképpen azok, akik két hétre mentek nyaralni. Információi szerint ők elférnek az előre beütemezett charterjáratokon.

Füri Mihályné, a Kartago Tours ügyvezető igazgatója az MTI érdeklődésére elmondta, hogy több mint 500 utasuk tartózkodik Egyiptomban. Hurghadából kedden és pénteken térnek haza az ügyfeleik, Sarm-es-Sejkből pedig szerdán. Újabb turnusokat nem utaztatnak ki. Hozzátette: azoknak, akik lefoglalták és befizették egyiptomi nyaralásukat, alternatív utazásokat ajánlanak fel. Ennek érdekében próbálnak lekötni nagyobb fogadókapacitásokat más országokban. Azok az utasok, akik ezt nem fogadják el, visszakapják a pénzüket. Call-centerük folyamatosan működik reggel és este 8 között - mondta az ügyvezető.

A Sun&Fun utazási iroda ügyvezetője, Tolga Deniz Sariyüce az MTI érdeklődésére szombaton este elmondta, 220 utasuk tartózkodott Egyiptomban, Hurgahadában, őket vasárnap már hazahozták. Azon utasaikat, akik már befizették egyiptomi útjukat, arról értesítik, hogy az út elmarad, és más utakat ajánlanak fel nekik,- például Görög-, illetve Törökországba. Aki ezzel nem kíván élni, visszakapja befizetett pénzét.

A Külügyminisztérium először csütörtökön jelentette be, hogy szigorította utazási ajánlásait Egyiptomra vonatkozóan, akkor még a Vörös-tenger melletti, védett üdülőkomplexumokba szervezett és közvetlen utazások kivételt jelentettek, az ország többi része azonban már akkor felkerült az utazásra nem javasolt területek közé.

Szombati közleményében a tárca emlékeztet rá: az augusztus 14-én a fővárosban és Egyiptom több régiójában kirobbant erőszakos összecsapások miatt a kormány egy hónapra szükségállapotot, este hét és reggel hat óra között pedig éjszakai kijárási tilalmat rendelt el Kairóban, Alexandriában, Szuezben és az ország több tartományában. Az események miatt felfüggesztették a vasúti közlekedést az ország északi és déli része között, megerősítették a kormányépületek védelmét, Kairóban és az ország más területein több helyen útlezárások, katonai ellenőrző pontok vannak, lezárták a látogatók elől a gízai piramisokat is.

 

Tüntetésekkel nemcsak Kairóban, hanem az ország más területein (elsősorban a nagyvárosokban) is számolni kell, amelyek erőszakos cselekményekbe csaphatnak át, adott esetben tűzharcok alakulhatnak ki. A jelenleg Egyiptomban tartózkodókat nyomatékosan arra kérik, hogy biztonságuk érdekében mindenképpen kerüljék el a tömegmegmozdulásokat, és ezek környékét is. Ha ilyet látnak, a legrövidebb időn belül hagyják el a helyszínt. Fényképeket ne készítsenek se a tüntetőkről, se a rendvédelmi szervek tagjairól, még mobiltelefonnal sem. Folyamatosan kövessék nyomon az eseményekről tudósító híradásokat - hívja fel a figyelmet a tárca.

A hadsereg a városokban és vidéken is számos katonai ellenőrző pontot állított fel. A minisztérium továbbra is kiemelten figyeli az egyiptomi biztonsági helyzet alakulását, és az ország egészének, vagy egyes területeinek besorolásán haladéktalanul változtat, amennyiben az utazási tanács módosítása indokolttá válik.