Egymilliárdos kerékpárút-építés Szatmárban

Forrás: turizmus.com

 2015. november 05. 13:40

Több mint 1,1 milliárd forint összegű európai uniós támogatással kerékpárutat épít négy szatmári település, Győrtelek, Ököritófülpös, Pátyod és Porcsalma önkormányzata - közölték az érintett községek polgármesterei az MTI-vel.

Halmi József (MSZP) Győrtelek vezető önkormányzati tisztségviselője hangsúlyozta: a helyhatóságok 100 százalék arányú, 1 milliárd 147,22 millió forint támogatással valósíthatják meg a közlekedés-fejlesztési beruházást, saját forrás nem kell az építkezés költségeihez.

A kerékpárút Győrtelektől, Ököritófülpösön, Porcsalmán és Pátyodon át Csenger határáig épül ki, s még az idén átadják a forgalomnak.

A győrteleki önkormányzat 119,49 millió forintot költhet a település és a szomszédos Ököritófölpös közötti külterületi első szakasz kialakítására.

Szabó Béla (Fidesz-KDNP) Ököritófülpös polgármesterének tájékoztatása szerint a község helyhatósága a Győrtelektől épülő második szakaszra, illetve a Porcsalma határáig tartó első kerékpárút-részre kapott pályázati támogatást, együttesen 398,38 millió forintot.

Kanyó Imre (Fidesz-KDNP) Porcsalma polgármestere azt közölte, hogy szintén két szakaszt, az Ököritófölpös és Porcsalma, valamint a Porcsalma és Pátyod közötti útrészt építhetik meg, 349,76 millió forintból.

Pethő András (Fidesz-KDNP) Pátyod helyhatósági vezetője elmondta: 199,59 millió forint uniós támogatásból a település területétől a Csenger határában lévő Szamos-töltésig alakíthatnak ki kerékpárutat.

A négy önkormányzat beruházásában épülő biciklis sáv a Csengersima és Pete közötti magyar-román határállomásra vezető 49-es számú főút mentén halad majd. A főúton nagy a személyautó- és kamionforgalom.

A négy szatmári település között épülő út része lesz a Rohod, Mátészalka és Csengersima, illetve a Debrecen, Nyírbátor, Mátészalka, Csengersima, illetve a romániai Szatmárnémeti között tervezett regionális kerékpárút-hálózatnak, amely a következő években készül el.