Egyre fiatalosabbak az idősebb magyarok

 2014. március 02. 20:53

Az utazások iránt érdeklődő magyarok között egyre több az olyan, idősebb korosztályhoz tartozó személy, akik nyitottak a modern kommunikációs technikák iránt - olvasható a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő közleményében.

Ők a pihenéssel, gyógyulással kapcsolatos információkat már szívesen fogadják e-mail címükön, okos telefonjukon. Néhány évvel ezelőtt az 50+ korosztályt a világhálón egészségügyi, gyógyturisztikai információkkal alig lehetett elérni, mára ez megváltozott. Legalábbis ezt mutatják az Utazás 2014. első két napjának tapasztalatai.
Tíz nyugdíjasból heten szívesen fogadnak már utazásokkal kapcsolatos információkat virtuális postaládájukban is. Az idősebb generáció környezettudatos tagjai, a szórólapokat már el sem fogadják.

Az évente több mint hétszázezer fürdőjegyet eladó fürdő közleménye szerint: nem csak Sárvárnak, de az egész magyar fürdőágazatnak oda kell figyelnie azokra a demográfiai és technikai  változásokra, amelyek világban zajlanak.

Ebben adhat segítséget például a Turisztikai Világszervezet több korábbi tanulmánya, amelyek szerint:2030-ra 8,3 milliárdra nő a Föld népessége, a világ nagy részében nő az átlagéletkor, fokozódik a migráció, és mindez gyökeresen átalakítja a turizmust.

A közlemény szerint: Sárvár városának önkormányzati fürdője azért is lehet az ország egyik leglátogatottabb intézménye, mert időben felismerték a demográfiai változásokat. Ugyanakkor a hazai turisztikai életben  további változások lesznek.   E szerint: a jövőben az idősek még aktívabban fogják használni a telekommunikáció vívmányait és  elvárt élmények terén is fiatalosabbak lesznek az attitűdjeik.