Együtt futottak a Novotel Szeged dolgozói és vendégei

Forrás: SzegedMa

 2017. október 20. 15:22

Közösségi futásra buzdítja vendégeit, és a a város lakóit a Novotel Szeged. A város nevezetes pontjain végighaladó futótérképpel készültek az eseményre - írta a szegedma.hu.

„Olyan közösségi futást terveztünk, amelyen a hotel dolgozói, vendégei valamint Szeged város polgárai közösen vehetnek részt" – mondta el a szegedma.hu portálnak Iváncsics Nándor, a hotel igazgatója.

A Novotel Szeged vendégeivel már korábban is szervezett közös futásokat. Első megmozdulásuk 2015 decemberében volt a szegedi jótékonysági félmaratonon, amelynek azóta is rendszeresen visszatérő résztvevői.

A jövőben kéthetente szerveznek közösségi futást

Fotó: szegedma.hu

A távokat szegedi nevezetességekről nevezték el, a legkisebb 5 kilométeres a „Szegedi Papucs”, amelyet akár papucsban is tudnak teljesíteni a futók, a 10 kilométeres a „Szegedi Boszorkány” elnevezést kapta, a legizzasztóbb távot pedig a méltán híres erős pista után Paprikára keresztelték.

A bemutatkozó futáson a több mint 20 főt számláló csapatok 2 csoportot alkothattak, az 5 kilométeres távot a haladók és a kezdők a saját tempójukban tehették meg. A jövőben kéthetente szerveznek közösségi futást, amelyhez bárki csatlakozhat ingyenesen.