Életre keltenék a Savariát

Forrás: turizmus.com

 2014. október 08. 11:45

A 2005-ben bezárt szombathelyi Savaria Szálló terasza október 3-án ismét élettel telt meg: lelkes lokálpatrióták villámcsődületet szerveztek, hogy így emlékezzenek a hajdan patinás szálloda teraszán zajló pezsgésre és újságokba feledkező ejtőzésre.

A Berzsenyi Dániel Könyvtár és a Vasi Múzeumbarát Egylet szervezte akción szállótörténeti relikviák kerültek elő: többek közt eredeti árlapról lehetett „rendelni" és Hotel Savariás csészében szolgálták fel a kávét, miközben a 100 évvel ezelőtti slágerek szóltak.

1914. április 8-án kezdődött meg a Savaria (egykori Kovács) Szálloda építése Szombathelyen. A centenárium kapcsán a Berzsenyi Dániel Könyvtár és a Vasi Múzeumbarát Egylet 2014. novemberében kiállítást és kerekasztal-beszélgetést szervez. A szállodával kapcsolatos személyes emlékek, tárgyi dokumentumok összegyűjtésére és a rendezvényhez kapcsolódó egyéb események „reklámozására" létrehoztak egy Facebook-oldalt is, amelyhez bárki csatlakozhat, aki szeretné valamilyen formában ünnepelni a neves évfordulót.

 

Az évforduló kapcsán arra kérik a szervezők az oldalhoz csatlakozókat, hogy osszák meg velük emlékeiket, fotóikat a szállodával kapcsolatban. Bizonyára vannak olyanok, akik itt dolgoztak, zenéltek az étteremben, télikertben tartották esküvőjüket vagy néhány vendégéjszakát töltöttek itt. Azon személyek jelentkezését is várják, akik esetleg tárgyi dokumentumokkal hozzá tudnak járulni a novemberi tárlat sikeréhez, vagy szívesen részt vennének a szálloda történetét felidéző beszélgetésen.

A centenárium kapcsán szállodai weboldal-készítő versenyt is hirdetnek általános iskolai felső tagozatos és középiskolás diákok számára.

Az épület története 1911-ben kezdődött, mikor felvetődött egy nagyszabású, európai színvonalú, előkelő szálloda terve. Június 17-én Kovács és Schölfeld urak, a Sabaria kávéház és a (korábbi) Kovács szálló tulajdonosai beadványt intéztek a városhoz, amelyben kérik, hogy a Március 15-iki téren (ma: Mártírok tere) „világvárosias” szállodát építhessenek. Így indult a Nagyszálló története, amelynek során működött itt posta és rendőrség, szállásoltak itt el erdélyi menekülteket, volt proletár étkezde, szerveztek benne állandó kabaré-esteket, később bálok, jótékonysági estek, egyéb társadalmi események zajlottak itt.

A szállodát 1985-ben felújították, s 2005-ben bezárták.

Az eseményről készült videó megtekinthető itt:

http://www.tvszombathely.hu/hirek/villamcsodulet-a-nagyszallonal-20141006