Elindult a MOL Bubi

Forrás: turizmus.com

 2014. szeptember 08. 12:10

Budapest új közösségi közlekedési lehetőségeként 2014. szeptember 8-án, hétfőn elindult a fővárosi közbringarendszer, a MOL Bubi. Jegyet venni a főbb gyűjtőállomások érintőképernyős felületein és a MOL Bubi weboldalán lehet, míg bérletet a BKK ügyfélközpontjaiban.

A 900 millió forint uniós támogatással megvalósuló 76 gyűjtőállomásból, 1100 almazöld, egységes kinézetű, strapabíró kerékpárból álló rendszert hétfő reggel adták át a budapestieknek, a MOL Bubi kipróbálására számos kedvezmény vehető igénybe az első naptól kezdve.

A tesztelők a nyilvános próbaüzemben a speciálisan a városi forgalomra kialakított, nagy teherbírású kerékpárokon kívül a közbringázáshoz szükséges valamennyi funkciót kipróbálták, és jelezték tapasztalataikat. A nyilvános tesztelésén kívül a BKK, a rendszert szállító és mostantól üzemeltető T-Systems Magyarország és a Közbringa Kft. fejlesztési és üzemeltetési szakértői is folyamatosan használták – és használják – a szolgáltatásokat annak érdekében, hogy egy minden elemében működő rendszert adhassanak át a nyilvánosságnak. Számos kisebb hiba javítása miatt késett a rendszer átadása, melyek mára megtörténtek és nem akadályozzák a rendszer indítását.

A visszajelzések alapján a BKK számos kisebb kényelmi fejlesztést végez még a kerékpárokon a következő hetekben, ezek azonban nem akadályozzák a rendszer indítását, mivel nem hibák, hanem kényelmi szintet javító fejlesztések.

Ahogy az ismert, a rendszer integrációját a BKK-val kötött közbeszerzési szerződés keretében T-Systems Magyarország Zrt. végzi, ők felelnek az adatkommunikációért és a speciális szoftvermegoldások integrációjáért, a főbb rendszerelemeket pedig alvállalkozóként a német Nextbike GmbH – mint számos más nagyváros hasonló rendszerének fejlesztője – szállította, míg a kerékpárokat a magyar Csepel Zrt. szerelte össze. A rendszer névadó szponzora a BKK-val kötött szerződés alapján a MOL, amely így jelentős, évi százmillió forintos nagyságrendben hozzájárul az üzemeltetés költségeihez.

 

Kedvezményes próbakörök

Év végéig használható, kedvezményes 3000 forintos MOL Bubi Start bérletet válthatnak azok, akik ismerkedni szeretnének Budapest új közbringa-rendszerével. A MOL Bubi Start bérlet 3000 forintba kerül, ebből 1500 forint felhasználható a félórás ingyenes használaton túl fizetendő díjakra, és 2014. december 31-éig érvényes.

Indulási kedvezményként a beindulást követő első időszakban (visszavonásig) az éves bérletet 18.900 forint helyett 12.000 forintért (5000 Ft felhasználható kerettel), a féléves bérletet pedig 12.500 Ft helyett 8000 forintért (3000 Ft felhasználható kerettel) vásárolhatják meg azok, akik hosszabb ideig és/vagy rendszeresen szeretnék használni a MOL Bubit.

Állandó kedvezményként az éves közösségi közlekedési BKK-bérlettel rendelkezők 50%-os kedvezményt kapnak az éves MOL Bubi bérlet árából. Szintén állandó kedvezmény, hogy a vásárlás napján érvényes tömegközlekedési szemeszterbérlettel rendelkező köz- és felsőoktatásban tanulók a féléves MOL Bubi bérletet 20% kedvezménnyel vásárolhatják meg. Az indulási kedvezmények időszakában az 50, illetve 20% kedvezmény a csökkentett éves, illetve féléves bérletárból vonható le.

Bérletvásárláskor (MOL Bubi Start bérlet, éves vagy féléves bérlet) személyes szerződéskötés szükséges, és az ügyfelek egy MOL Bubi kártyát kapnak, mellyel egyszerre 4 kerékpárt is ki lehet venniük a dokkolóból.

Az alkalmi felhasználók 24 órás, 72 órás vagy 168 órás (heti)jeggyel próbálhatják ki a közbringát. Ezekhez az indulástól 2014. szeptember 22-éig mindössze 100 forintért juthatnak a MOL Bubi weboldalán, vagy az érintőképernyős termináloknál. Jegyet vásárolni nem minden gyűjtőállomáson, hanem csak a 31 – a honlapon található térképen pirossal jelölt – érintőképernyős terminállal rendelkező állomáson lehet, ahol helyben bankkártyával tudnak fizetni mindenféle előzetes regisztráció vagy szerződéskötés nélkül

További információ: molbubi.bkk.hu