Elindult a Norwegian London-Budapest járata

 2014. március 30. 19:36

Március 31-án 15.00 órakor ért a budapesti repülőtér 31 R futópályájának betonjára a Norwegian Air Shuttle norvég légitársaság első járata London Gatwick repülőteréről.

A 2014 nyári menetrendben a jellegzetes piros-fehér festésű gépek hetente három alkalommal közlekednek Budapest és a brit főváros között.

A 2014 nyári menetrend életbelépésének első napján máris új járatot köszönthettek az utasok és a Budapest Airport képviselői. A Norwegian norvég diszkont légitársaság első járata tizenöt perccel megelőzve a kiadott menetrend megérkezett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2. futópályájára. A kialakult hagyományoknak megfelelően a forgalmi előtér szélén a repülőtéri tűzoltók diadalív-vízsugárral köszöntötték első londoni Norwegian-járatot és annak utasait. A Boeing 737-800 típusú repülőgép a vizes köszöntést követően gurult be a kijelölt állóhelyre.

 

Az utasok kiszállása után Bogáts Balázs, a Budapest Airport nemrég kinevezett új járatfejlesztési vezetője speciális, csak erre az alaklomra készített ünnepi tortával köszöntötte a járat pilótáit és a kabinszemélyzetet, akik között egy Barbara nevű magyar légi utaskísérő is érkezett a magyar fővárosba. A sajtó képviselőinek kamerái előtt a norvég gép személyzete örömmel nyugtázta, hogy ezentúl heti három alkalommal is érkezhetnek Norwegian járatok Budapestre.

Az Európai Unió Nyitott Égbolt (Open Sky) politikájának értelmében az EU bármely két repülőtere között akár harmadik EU-ország légi szállítója is indíthat járatokat. Bár Norvégia szorosan véve nem teljes jogú tagja az EU-nak, de a szoros együttműködést szabályozó társulási szerződés értelmében hasonló jogok illetik meg a légközlekedésben, mint a többi EU-tag skandináv országot.

 

A mostani menetrendi időszakban a Norwegian egyelőre heti három alkalommal, vasárnap, kedden és csütörtökön közlekedtet járatokat London és Budapest között, amennyiben a járat iránt megfelelő kereslet mutatkozik, úgy a jövőben nem lehet kizárni a menetrend sűrítését. A Norwegian london-gatwicki járatának egyik érdekessége, hogy az idén a norvég diszkont légitársaság Boeing 787 Dreamliner típusú gépekkel Gatwickről elindítja tengerentúli járatait egyebek mellett New Yorkba, Los Angelesbe és Floridába is.

London toronymagasan a legnépszerűbb desztináció a Budapest Airport útvonalkínálatában, a Norwegian sorrendben az ötödik légitársaság, amely a brit fővárosba közlekedik Budapestről. A Wizz Air Lutonba, az easyJet Gatwickre, a Ryanair Stanstedre míg a British Airways Heathrowra kínál járatokat a magyar fővárosból.