Elindult az I. Tour de Hunguest!

Forrás: turizmus.com

 2019. augusztus 25. 12:15

A Hunguest Hotels néhány kerékpársportot kedvelő dolgozójának a fejéből pattant ki az ötlet, hogy fűzzék fel a lánc szállodáit egy többnapos kerékpártúra, melyen a szállodák az egyes állomások.

Az ötletet a Hunguest Hotels vezérigazgatója, Hülvely István felkarolta, így augusztus 25-én vasárnap 10.30-kor elrajtolhatott az első Tour de Hunguest mezőnye Budapestről, a Hunguest Hotel Millenniumtól. Öt nap alatt 555 kilométert tesznek meg a kerékpárosok, felkészült túravezetők kíséretében.

5 nap – 555 kilométer

Fotó: Hunguest Hotels

Az első alkalommal Kelet-Magyarország a cél, Budapestről Galyatetőre, majd Egerbe, onnan Hajdúszoboszlóra tekernek a bringások, ezt követi Gyula, végül augusztus 29-én Szegeden, a Hunguest Hotel Forrásnál érnek célba.

A résztvevők nagyon kedvező feltételekkel nevezhettek, így pillanatok alatt megtelt a keret. Dacára, hogy nem verseny, hanem túra, azért tartogat kihívásokat akár a táv, akár az első napok hegyvidéki szakaszai miatt. Aki befejezi, egy remek kerékpáros élménnyel mindenképp gazdagabb lesz.

Ha jól sikerül a program, a tervek szerint jövőre a dunántúli Hunguest Hotels szállodák adják a túra gerincét. A Tour de Hunguest célja a kerékpározás népszerűsítése, és a szervezők nem titkoltan arra is fel szeretnék hívni a figyelmet, hogy a Hunguest Hotels szállodái mind elhelyezkedésben, mind szolgáltatásokban felkészültek az egyre népszerűbb kerékpáros turizmus fogadására – tájékoztatta szerkesztőségünket a szállodalánc.