Elmarad az idei SzeptEmber Feszt

Forrás: turizmus.com

 2015. augusztus 05. 17:23

Finanszírozási problémák miatt 2015-ben elmarad a SzeptemberFeszt – tájékoztatták szerkesztőségünket a szervezők.

Mint Gál Gábor fesztiváligazgató fogalmazott: „Nehéz és szívfacsaró döntés ez nekem, hiszen a rendezvényt 15 éve saját gyermekeként szereti", és fejlesztette pestszentlőrinci családi pörköltfőző versenyből 100.000 fős látogatottságú nagy kulturális-gasztronómiai fesztivállá, melynek hagyományosan a Népliget adott otthont, és 3 napig 6 színpad és számtalan társrendezvény szórakoztatta évről évre a látogatókat.

 

Lévén a fesztivál ingyenes, évről-évre egyre több nehézséget okozott az anyagi fedezet előteremtése, ám a szervezésben segítő barátoknak és ismerősöknek köszönhetően eddig mindig sikerült megteremteni a megfelelő hátteret.

Idén azonban az aránytalanul magas, 4,2 millió forintos területbérleti díj teljesen ellehetetlenítette a szervezők helyzetét, az összeget jelentős szponzori és pályázati támogatás híján nem tudják kigazdálkodni.

Mint Gál Gábor fogalmaz, a pályázatok támogatásának hangsúlya átbillent a jegyár-bevétellel is rendelkező rendezvények irányába, a fesztivál ettől a lehetőségtől is elesett. A kereskedői és kézműves helypénzek is csupán töredékét fedeznék a várható költségeknek, ugyanis a Népligetben szinte semmiféle infrastruktúra nincs kiépítve, ennek telepítése pedig további összegeket emészt fel.

Mint a fesztiváligazgató az esemény facebook oldalán is közzétette https://www.facebook.com/SzeptEmberFeszt?ref=hl , a vendéglátás kizárólagos jogának ellenértéke sem érkezett meg mindeddig, dacára a megkötött szerződésnek és a többször módosított határidőnek.

Mindezeket mérlegelve fájó szívvel lemondtak az idei fesztiválról annak reményében, hogy 2016-ban újult erővel, remélhetőleg több támogatással, a megszokott színvonalon várhatják szeptember első hétvégéjén a látogatókat.

.