Eltűnik a Normafáról a kísértetszálló

Forrás: HVG

 2017. február 16. 18:16

Kisajátítja az önkormányzat az elhagyatott Olimpia Szállót és le is bontják - írta a hvg.hu.

A XII. kerületi önkormányzat egy előzetes szakértői eljárással elindította az elhagyatott Olimpia Szálló kisajátítását - írja az Index Váczi János alpolgármesterre hivatkozva.

A lap azt írja, az önkormányzatnak azért van szüksége az ingatlanra, mert a kormány 7 milliárdos Normafa-koncepciójában egy park lenne a szálló helyén, és ide futna fel a meghosszabbított fogaskerekű is.

A mára lepusztult Olimpia Szállót 1972-ben építették, aranykorát a hetvenes-nyolcvanas években élte, 1993-ban azonban privatizálták, az IBUSZ vette meg. Az új vezetés stratégiája nem jött be, megváltozott és csökkent vendégkör, a szálló előbb három évig veszteséget termelt, majd bezárt. A tulajdonos többször próbált túladni az ingatlanon, de a magas vételár (1,2 milliárd forint) miatt nem jöttek a vevők.

Az ingatlan tulajodonosai jelenleg az IBUSZ Zrt., az Echmea Kft., a XII. kerületi önkormányzat (7 százalékban), de kis részben tulajdonos az I. és az V. kerületi önkormányzat, a La Quinta Kft., illetve Kálmán Péter volt igazgató is.

Váczi János alpolgármester az Indexnek azt is elmondta, a Normafa zöldterületeit már rendbetették, most több épület rekonstrukciója folyik, a Hild villát, a Fácán vendéglőt és az egykori lóvasút-végállomást is felújítják. Ezek után alakítják ki a Normafa kapuját, a szálló helyén a parkolót és az Eötvös út 48. alatt álló Rajk villát központi információs épületté alakítják át. Ha ez meglesz, akkor lehet szó majd sípályáról Váczi szerint: ez a pálya a hajdani sípálya részleges (Harangvölgy nélküli) visszaállítása lesz, tárcsás felvonóval, műhavas hóágyúkkal.


Kapcsolódó cikkek