Émile emléke és Sopron hűsége is indul a Magyarország tortája címért

Szerző: Szikora Katalin

Forrás: turizmus.com

 2019. május 08. 10:48

Idén 31 torta közül választotta ki a zsűri azt az ötöt, amelyek a Magyarország Tortája döntőjébe jutottak. A versenyt óriási érdeklődés kíséri a cukrászok és a fogyasztók részéről is.

A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete immár tizenharmadik alkalommal hirdette meg a Magyarország Tortája versenyt, az augusztus 20-i nemzeti ünnepünk, államalapító Szent István ünnepe, Magyarország szimbolikus születésnapja köszöntésére. Az augusztusi döntőben a tortákat helyben kell elkészíteniük a versenyzőknek, ahol a zsűri pontozással választja meg a győztest.

A versenyt óriási érdeklődés kíséri a cukrászok és a fogyasztók oldaláról is. Ezekre a pályázatokra már a kezdetektől új, kreatív ötleteket, magyaros ízvilágú, az ünneppel vagy hazánkkal összefüggésbe hozható tortákat, recepteket vár az Ipartestület, és fontos kitétel az is, hogy a torták csak természetes és egészséges alapanyagokat tartalmazhatnak. A zsűri úgy ítélte meg, hogy idén is rendkívül izgalmas kreációkkal neveztek a versenyzők az ország minden területéről.

Érdekesség, hogy Gerbeaud Emilre emlékezve négy versenymű is a zserbó újragondolását tűzte ki célul. Magyarország jellemző gyümölcsei – sárgabarack, körte, eper, málna, birs, dió, szőlő, cseresznye, meggy, gesztenye, ribizli – mind megjelentek a receptekben, néhol egy-egy zöldség is.

Az öt döntős torta:

Akali meggyes mandula – készítője: Dezse Gergő (Mészáros Cukrászda, Szombathely)

Émile emléke – készítője: Dénes Ilona (Művész Kávéház, Budapest)

Sopron hűsége – készítője: Drávai Dávid (Hoffer Cukrászda, Sopron)

Boldogasszony csipkéje – készítője: Tóth Norbert (Tóth Cukrászda, Dunaföldvár)

Kékestető – készítője: Ipacs Balázs (Hisztéria Cukrászda, Tápiószecső, Budapest)

Az egyik döntős torta a soproni Hoffer Cukrászdától

Fotó: Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete

Hagyományosan a Magyarország Tortája versennyel egy időben rendezte meg az Egy Csepp Figyelem Alapítvány és a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete a Magyarország Cukormentes Tortája versenyt. A hozzáadott cukrot nem tartalmazó torták között a cukrászok olyan kreációkkal is neveztek, amelyekben különleges alapanyagok, a többi között homoktövis, menta, kardamom, vagy éppen rozmaring alkotott harmonikus ízkombinációt a klasszikus alapanyagokkal, mint a piros gyümölcsök, a gesztenye és a csokoládé. A döntésnél a fő szempontok között szerepelt a szénhidrát- és az energiaérték is.

A Magyarország Cukormentes Tortája verseny döntősei:

Mandulatorta cukormentesen – Szamos Marcipán Kft, Budapest

Eredendő bűn – Álomsüti, Budapest

Körös menti egres – Tímár Panzió és Étterem, Gyomaendrőd

Boldogasszony csipkéje – Reök Kézműves Cukrászda, Szeged

Cukormentes kicsi gesztenye – Accappella Cukrászda, Szeged


Mindkét verseny győztesét augusztus elején ismerheti meg a nagyközönség, és az augusztus 20-i ünnepségeken kóstolhatja meg először. Ezt követően az ország számos cukrászdája árusítja majd.

Kapcsolódó cikkek

Elkészült Debrecen tortája

2018. augusztus 13.