Épül a kovácsműhely és Vak Béla trónja

 2014. április 01. 10:38

Már a programokat tervezik a felújítás alatt álló Pécsváradi Élményvárban. Bár az átalakítás még akkor is tart majd, május első hétvégéjén hivatalosan megnyitják a turistaszezont.

Nagyszámú látogatóra számítanak az alapján, hogy a leendő bencés élményközpont iránt már most jelentős érdeklődés mutatkozik.

A Pécsváradi Élményvár az elmúlt hetekben előbb a budapesti, majd a pécsi utazás kiállításon, végül pedig a szegedi utazási börzén is bemutatkozott. A pavilon népszerűsége, a nagyszámú érdeklődő azt jelezte, hogy sokan kíváncsiak arra, mivé alakul a vár, s hogy az ország legkülönbözőbb részeiből máris sok százan tervezik azt, hogy a megújult létesítménybe a családjukkal személyesen is ellátogatnak majd.

 

Az „Élmény vár Szent István és a bencések korában a Pécsváradi Élményvárban" című program keretében, közel 300 millió forintos pályázati támogatással megvalósuló fejlesztés  továbbra is a tervezett ütemezés szerint halad. A palotaszárnyban hamarosan véget ér az újraparkettázás, a napokban már a festésnek álltak neki. Ugyancsak a falakat festik a zarándokszálláson, ahol időközben a fürdők felújítása is befejeződött. Most már a várudvaron is látványos munka folyik: megkezdték a látványkonyha és a kovácsműhely építését – utóbbi fa vázszerkezettel készül, s majdan a szakma muzeális szerszámait mutatja be, sőt, a látogatók meg is munkálhatnak ott egy-egy fémtárgyat.

Mindemellett egy fafaragó művésznek köszönhetően készül immár „Vak Béla trónja", hogy aztán a vár keleti szárnya előtt álló terebélyes fa alatt állítson emléket a királynak. Jordán apát palotájának falmaradványaira alapozva pedig a kőtár kialakítása zajlik: oda kerülnek majd az idáig a vár raktárában pihenő kövek, melyek egy részét a kőtár ún. kutatóraktárában állítják ki, tanulmányozásra kínálva fel az érintett korszakkal foglalkozó diákok, szakemberek számára.

Néhány hét múlva a fejlesztés eredményei közül sokat már a látogatók is megtekinthetnek - mondja Gászné Bősz Bernadett, a városmarketing munkatársa: - Úgy döntöttünk, hogy bár mindennel még nem készülünk el addigra, a beruházás olyannyira halad, hogy május 1-je és 4-e közöttre meghirdethetjük a várban és a Dombay-tavi táborban megrendezendő Családi Élménydús Hétvégét. A programban májusfa-kivágás és -állítás, kézműveskedés, gyógynövény-kereső és sportverseny, kalács- és szalonnasütés, túrázás, zseblámpás békales, lovasíjász-bemutató is szerepel, de a várhoz olyan szorosan kötődő események is, mint például a hivatalos szezonnyitás az ezeréves kápolnában, a várlátogatás, az apartman-névadás a szállóban, vagy épp a várvásár elnevezésű őstermelői piac. Azt reméljük, hogy ezen a tartalmas négy napon nagyon sokan látogatnak el majd hozzánk.

 

A nyolc új munkahelyet is teremtő, „Élmény vár Szent István és a bencések korában a Pécsváradi Élményvárban" című, DDOP-2.1.1/A.B-12-2012-0055 azonosítószámú projekt az Új Széchenyi Terv Dél-Dunántúli Operatív Programja keretében valósul meg, 287.395.180 forintos pályázati támogatás révén. A projekt a tervek szerint 2014. június 30-ával zárul.