Erősödő összefogás Harkányfürdőn

 2013. augusztus 05. 10:52

Felgyorsul az együttműködés a Harkányi Zsigmondy Vilmos Gyógyfürdőkórház, a Harkányi Gyógy- és Strandfürdő, a helyi Önkormányzat és a Harkányi Turisztikai Egyesület (TDM) között.

Az összefogás keretében a szervezetek mára sokat javítottak a városképen, többek között átadásra került, egy új szökőkút, új padok kerültek kihelyezésre, és sokat javítottak az irányító táblák ill. az információs tájékoztatás rendszerén. A tájékoztatás mellett új közlekedési eszközparkkal is gazdagodott a város, kerékpárok, elektromos biciklik és rollerek várják az aktívan pihenni vágyókat, akik szeptember 7-én csatlakozhatnak is az először megrendezendő 12 órás maratoni kerékpárversenyhez, a Harkány Tourhoz. Ám a partner kapcsolatok nem merülnek ki itt.

 

Fotó:

 

A Turisztikai Desztináció Menedzsment szervezésében, a helyi tagok számára meghirdetésre került több kommunikációs, informatikai és nyelvi kurzus is, amely segítségével a résztvevő tagok sokkal eredményesebben fogadhatják a külföldi vendégeket. Ráadásul Nyugat-magyarországi study tourok is megrendezésre kerültek, melyek hatékony tanulási lehetőség biztosítottak a résztvevők számára, akik ily módon rengeteg tapasztalatot és tudást cserélhettek egymással, a vendégfogadással kapcsolatban. A közös munkának köszönhetően hamarosan útjára indul, egy teljesen új kiadványsorozat, amelynek első része a VáraBoraVíz címet kapta, mely kreatív és igényes módon mutatja be Harkányfürdőt és környékét, és amely már elérhető a Tourinform irodában.

A sorozat következő részeiben pedig a Fürdő és a családi programlehetőségek kerülnek bemutatásra. A beruházások során a Turisztikai Egyesület irodáján is végrehajtásra került jó pár infrastrukturális fejlesztés, mely nagy mértékben hozzájárul a munkavégzés hatékonyságához.