EU - UNWTO összefogást szorgalmaz Ujhelyi

Forrás: turizmus.com

 2015. december 05. 09:44

Mielőbb stratégiai együttműködési megállapodást kell kötnie az Európai Parlamentnek az ENSZ turizmussal foglalkozó világszervezetével (UNWTO), a szektor megfelelő politikai és gazdasági támogatása érdekében - mondta Ujhelyi István az Európai Parlament illetékes szakbizottságának legutóbbi ülésén.

A tanácskozáson - a magyar EP képviselő meghívására - részt vett Taleb Rifai, az UNWTO főtitkára is, aki elsősorban a turisztikai ágazat kiugró gazdasági és geopolitikai lehetőségeit emelte ki. Rifai a látogatása során többek között azt hangsúlyozta, hogy Európának, illetve az Európai Uniónak jobban ki kellene használni a szektor munkahely-teremtési és kulturális potenciálját. Jól ismert, hogy a turizmus a világ GDP-jének közel tíz százalékát termeli meg, világszerte összességében több mint kétszázötvenmillió munkahelyet biztosítva. Európában ugyancsak a GDP közel tíz százalékát adja, közvetlen módon tízmillió munkahelyet garantálva és majd kétmillió vállalkozásnak nyújtva megélhetést.

 

Az UNWTO főtitkárának delegációja kétnapos, brüsszeli látogatása során megbeszélést folytatott az uniós fővárosba akkreditált kínai állandó képviselet vezetőivel is az európai közösség és az ázsiai ország turisztikai együttműködésének javításáról. A magyar szakpolitikus emellett tárgyalóasztalhoz hívta az európai turisztikai érdekképviseletek vezetőit, illetve Elzbieta Bienkowska belső piacért, valamint a kis- és középvállalkozásokért felelős uniós biztost és Carlo Corazzát, az Európai Bizottság turisztikáért felelős főosztályvezetőjét is, ugyancsak az európai intézményrendszerek és a turisztikai szakma stratégiai együttműködését napirendre véve.

 

Ujhelyi a tanácskozások után kiemelte: "Az európai döntéshozatali folyamatokban a turizmus érezhetően régóta háttérbe szorult, egyfajta megtűrt gyermekként tekintenek rá. Holott, gazdasági potenciáljának köszönhetően valós megoldást tudna nyújtani például az egyre feszítőbb európai munkanélküliség problémájára is."