Évadnyitó,Turizmus Kft. módra

Forrás: turizmus.com

 2016. február 02. 18:53

Rekordszámú résztvevővel nyitotta meg a szezont a szakma február 1-jén, a Turizmus Kft. hagyományos Turisztikai Díjátadó Gáláján és Évadnyitó Fogadásán. A Budapest Kongresszusi Központ zsúfolásig megtelt, az Accor és a szponzorok gazdag kínálatát ezúttal 1200 fő élvezhette.

A résztvevőket Lepsényi István gazdaságszabályozásért felelős államtitkár köszöntötte, aki rögtön reflektált is néhány konkrét felvetésre, amelyeket a szakma kívánságait összegző lobbifilmben láthatott, hallhatott a közönség.

Bár úgy fogalmazott, áfaügyben nem lát esélyt ágazati könnyítésre, más eszközökkel azonban igyekeznek javítani a vállalkozások működési körülményeit, például képzést, oktatást érintő fejlesztésekkel, illetve foglalkoztatási könnyítésekkel. Mint kiemelte, ma is léteznek olyan pályázatok, amely a munkaerő megtartását, külföldről hazacsábítását célozzák.

Beszámolt eredményekről is, mint például, hogy gyakorlatilag célegyenesben tart a nagy befogadóképességű kongresszusi központ ügye, melynek tervezésében a szakmával szorosan együttműködnek. A 2018-as céldátumot tarthatónak tartják.

Az is örvendetes, hogy a Magyar Turizmus Zrt. az elkövetkező három évben, a költségvetési TC forráson felül, 8,35 milliárd forintos, uniós marketingkerettel is gazdálkodhat. Az MT Zrt-nek ezen felül, a migránshelyzet negatív hatásainak ellensúlyozására 300 millió forintot biztosít a kormány.

Dolgoznak azon is, hogy a SZÉP-kártyákon "bennragadt", százmilliós nagyságrendű összeget a munkáltatók beleegyezésével valamilyen módon a turizmusba forgathassák vissza.

Szintén jó hír, hogy ebben az uniós ciklusban eddig 80 milliárd forint értékben jelentek meg pályázati kiírások, melyeket hamarosan újabbak követnek. 2020-ig 300 milliárd forint áramlik majd a turizmusba. A középpontban a kínálat fejlesztése, bővítse áll, a dedikált forrásokat kedvezményes hitelekkel is kiegészítenék.

 

Az évadnyitón köszöntötte a jelenlévőket Gilles Clavie, a házigazda Accor cégcsoportot Kelet-Közép-Európában üzemeltető és képviselő ORBIS Hotel Group vezérigazgatója is, aki azon túl, hogy nagyon pozitív eredményekről számolt be, bejelentette az új márka, az ibis Styles bevezetését is. Mint fogalmazott, a szállodaiparban nagy kihívást jelent a digitalizáció és a szolgáltatói szemlélet fejlesztése, ők ezeken a területeken léptek most előre az új márkával.

 

Az évadnyitón immár hagyományosan átadták a szakmai szervezetek díjait is, idén 20 szakember állhatott ki a színpadra február 1-jén.

Az este ezt követően már a finom falatokról és az izgalmas italokról szólt, na meg a kapcsolatépítéstől és a kapcsolatok ápolásáról, mely a legfőbb ereje és vonzereje ezeknek az alkalmaknak, s amely teljessé és emlékezetessé teszi minden évben február 1-jét.