Ezüst Medve-díjat nyert Berlinben a magyar imázsfilm

 2014. március 07. 14:31

A második helyet szerezte meg Magyarország tavaly ősszel debütált imázsfilmje a berlini Tourism Media Award - Arany Városkapu turisztikai film- és multimédiaverseny szpot kategóriájában.

A verseny a turisztikai szektor Berlinale-ja, itt mérettetnek meg a világ turisztikai szereplőinek marketingkommunikációs anyagai.

A díjátadó során kiemelték, hogy a magyar szpot emocionalitásának köszönhetően nyerte meg a zsűri tetszését.

A megmérettetésre minden évben a világ legnagyobb turisztikai vására, a berlini Internationale Tourismus Börse előtt kerül sor. A díjakat a vásár alkalmával adják át a győzteseknek. A pályaműveket nemzetközi zsűri bírálja el. A nevezett filmeket a vásár látogatói is megtekinthetik az ITB Mozi program keretében.

Az új imázsfilm koncepciójának kialakításakor az alkotók arra törekedtek, hogy a hagyományos gulyás-csárda-paprikás mellé más asszociációkat is társítsanak hazánkhoz, szem előtt tartva a fiatalabb korosztály számára vonzó szórakozási és kikapcsolódási lehetőségeket is. A „Think Hungary – More than expected" (Magyarország – több, mint amit várt) szlogen arra hívja fel a figyelmet, hogy Magyarország sokkal több, mint amire emlékeztek, amit sejtettek, amire számítottak. Az összeállításban Budapest századfordulós és modern épületei, páratlan kultúrája, a magyar találmányok, a fiatalok számára vonzó romkocsmák és az egyedülálló gasztronómia is helyet kaptak. Mindez a mai befogadó igényei szerint dinamikusan vágva, szemet gyönyörködtető motívumokkal, könnyen szerethető aláfestő zenével készült. A filmet eddig közel négyszázezren tekintették meg.

– A nemzetközi turisztikai szektor visszajelzései egyértelműen pozitívak voltak, ez bátorított bennünket arra, hogy nevezzük filmünket erre a nemzetközi megmérettetésre. A most szerzett elismerés azt bizonyítja, hogy a célcsoport számára megfelelő üzenetet sikerült megfogalmazni. – mondta el Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese.

Magyarország új imázsfilmjét a külföldi média képviselői már megtekinthették a londoni World Travel Market kiállítás alatt rendezett sajtótájékoztatón. Visszajelzésük szerint a film modern képvilága, hangulata és zenéje is elnyerte tetszésüket. Többen egyetértettek abban, hogy Magyarország esetében abszolút hiánypótló az új imázsfilm, mely alkalmas arra, hogy újabb célcsoportokat és a fiatalabb korosztályt is megszólítva, felkeltse az érdeklődést az ország megújult turisztikai kínálata iránt.

Az imázsfilm 90 másodperces verziója ITT és 140 másodperces verziója ITTtekinthető meg.