Ezüstérmet kapott Hévíz és Csopak

 2013. szeptember 28. 14:07

Sikeresen szerepeltek a 2013. évi Európai Virágos Városok és Falvak versenyébe benevezett magyarországi települések: Hévíz város kategóriában, míg Csopak a falvak között szerzett ezüstérmet az Entente Florale Europe versenyen.

A díjkiosztó helyszíne a „belgiumi Nieuwpoort volt. Az ünnepségen 250 küldött vett részt, 11 európai ország 18 településéről. A verseny nagy kihívást jelentett a résztvevőknek, hiszen a követelményrendszerben a virágosítás mellett nagy hangsúllyal szerepelnek a környezetvédelem, az ökológia, a környezettudatos oktatás, a természeti és épített örökség megőrzése, a korszerű hulladék- és energiagazdálkodás és a tájvédelem szempontjai. A zsűritagok kiemelt figyelmet fordítanak a település tisztaságára, grafiti-mentességére. A mezőny nagyon erős, a résztvevők olyan elismerten magas színvonalú környezeti kultúrával rendelkező országok, mint Nagy- Britannia, Hollandia, Németország, Olaszország, Ausztria, Belgium, de erős versenytárs Csehország, Szlovénia, Írország és Horvátország is.

A 2012-ben újra legvirágosabb hazai városnak megválasztott Hévíz már csaknem a kezdetektől, 1995 óta részt vesz a Virágos Magyarország versenyben, és 1997 után az idén másodszor nyerte el a Legvirágosabb Város címet, majd 1998-ban az európai Entente Florale versenyben ezüst díjat kapott. A nemzetközi zsűri 2013. július 9-én kereste fel a várost. A zsűri elnöke, Inka Truxová asszony hévízi látogatása során különösen azt emelte ki, hogy a természeti környezet, a láp és a láperdő, illetve a tó környezete kiemelkedő minőségű, komoly védelem alatt áll. A megújuló energia felhasználására, az új, meleg vízzel fűtött lépcső lenyűgöző példa volt. A folyamatos turizmus nagy kihívás a város számára, mivel egész évben a világ minden részéről érkeznek a városba. A turizmus sikeréhez hozzájárulnak a jó sportolási lehetőségek, a magas szintű egészségturizmus és a szálláshelyek gazdag választéka. Az igen erős európai mezőnyben a zsűri Hévíz felkészülését újra ezüst fokozattal jutalmazta.

A balatoni település, Csopak, gondozottságával, magas színvonalú, jól átgondolt virágos kiültetéseivel lepi meg a látogatókat. A Csonka torony és környezete rendkívül vonzó, a játszóterek és virágfelületek magas színvonalúak. A strand fenntartása példaértékű, a nyírt gyep és az egynyári kiültetések aránya jó. Az oktatásban nagy szerepet játszik az állatvilág védelme, a település több pontján a gyerekkel közösen elkészített rovarhoteleket, a fecskék számára kihelyezett odúkat a zsűri nagyra értékelte. A jelentős idegenforgalom ellenére a falu rendkívül tiszta. A parkolás ingyenes, ami vonzó az ide látogatók számára. A vízpart, a borászat és gasztronómia, a természeti és épített környezet nagyon vonzó. A település rendezettsége, az oktatási intézmények magas színvonala is hozzájárult ahhoz, hogy Csopak is Európa legjobbjai között végezzen falu kategóriában ezüstérmet nyerve.

Magyarország 1990-től, a közép-európai térségből elsőként vesz részt az Európai Virágos Városok és Falvak versenyében (Entente Florale Europe). Eddig 7 arany, 21 ezüst, 10 bronz és 10 Európa-díjat mondhat magáénak.