Fedett teniszcsarnokot épített az egri szállodatulajdonos

Forrás: turizmus.com

 2015. május 10. 10:31

Országos viszonylatban is kivételes, kétpályás fedett teniszcsarnokkal gazdagodott Eger a közelmúltban. A létesítmény a szállodafejlesztéseiről ismert Harmati László legújabb beruházása.

Észak-Magyarország turizmusának meghatározó alakja, a Hotel Eger & Park és a Hotel Narád & Park mellett számos turisztikai létesítmény tulajdonos-igazgatója, idén tavasszal egy sportberuházással folytatta fejlesztéseinek sorát. Harmati László elmondta: a volt kemping területén, az Invest Sportcentrumban két, kemény borítású pályát magában foglaló fedett teniszcsarnokot építettek, teljes egészében magánerőből. Ezzel az egri teniszezők 20 éves álma vált valóra, hiszen immár nem függnek az időjárástól – tette hozzá.

 

A 105 millió forintból megvalósult, alumíniumszerkezetes csarnok különlegessége 7 réteggel borított padlója. Akár válogatott mérkőzést is lehet rendezni az új létesítményben, amelyről az avató ünnepségén Szűcs Lajos, a Magyar Tenisz Szövetség elnöke is elismerőleg szólt.

Harmati László közismerten elkötelezett a sport irányába, a Magyar Paralimpiai Bizottsággal való szoros kapcsolata révén 2015-ben hat nagy nemzetközi sportesemény rendeznek Egerben, ezek mindegyikének helyszíne a Hotel Eger & Park, de az igazgató nem tartotta kizártnak, hogy az új teniszcsarnok is lehet a jövőben paralimpiai verseny helyszíne. Az Invest Sportcentrumban ezenkívül 7 salakos teniszpálya, 4 fallabdapálya és 6 vendégszoba is elérhető.

 

A cégcsoport fejlesztései tovább folytatódnak a turisztikai létesítményekben is. Miután tavaly újra az egri turizmus szolgálatába állítottak két, évek óta zárva tartó hotelt, a Minaretet és az Unicornist, idén megújul a Hotel Eger & Park fogadó területe és recepciója, tervezik a Mátyus Udvarházban található lovasbázis fejlesztését, és az év megkoronázásaként, teljes felújítása után, újra megnyitja kapuit az 50 szobás Panoráma Hotel Noszvajon.