Fejleszteni, de miből?

Forrás: turizmus.com

 2015. november 20. 20:09

A mai szállodakapacitás jelentős része elavult, ugyanakkor a mérleg szerinti nyereségágon nem jut elegendő összeg a szálláshelyek rekonstrukciójára – derült ki Szauter István előadásából, melyben a hévízi IFA modell továbbgondolását szorgalmazta.

„A mintegy 60 ezer szobás hazai szállodakapacitás jelentős része technikailag és erkölcsileg is elavult, ennek következményeként a hazai hotelek nemzetközi versenyképessége és jövedelmezősége egyaránt romlik, megoldást találni csak a vállalkozók, az NGM, az önkormányzatok és a bankok együttműködésével lehet" – állította fel diagnózisát Szauter István, a Frivex Turisztikai Tanácsadó és Oktatási Kft. ügyvezetője, az MSZÉSZ elnöki tanácsadója a tapolcai közgyűlésén.

Elhangzott: a pozitív vendégforgalmi trend ellenére a nettó RevPar vásárlóértéke 2015-ben 12 százalékkal alatta marad a 2000. évi szintnek. Elgondolkodtató az is, hogy a pótló és bővítő beruházások végrehajtásához 25-40 százalékos GOP-re lenne szükség, ennek értéke azonban 2013-ban 14 százalékra esett vissza, szakágazati szinten tehát nem képződik a szállodai felújításokra. A szállodai eladósodottság mértéke szintén kemény korlátot jelent a beruházásokban.

A csökkenő jövedelmezőség és a folyamatos veszteség kényszerű takarékossághoz vezet a szállodákban, emiatt elmaradnak a felújítások, a házak kevesebb és olcsóbb munkaerőt alkalmaznak, a nemzetközi versenyképesség csökken.

A számokból tisztán látszik, hogy a szállodaipar saját erőből nem tud kitörni a jövedelmezőségi csapdából, ehhez állami segítségre (az áfakulcs 18 százalékról 5 százalékra való csökkentésére, a szállodai rekonstrukció költségként való elszámolhatóságára, speciális létrehozására a történelmi házak felújítására) lenne szükség.

A szakember szerint az érdekharmonizációnak nagyon jó és követendő példája a hévízi modell, mint egyedülálló, előremutató szálláshely fejlesztési program, mely a magánszállásadóktól beszedett IFA egy részét forgatja vissza transzparens pályázat keretében a magánszálláshelyek fejlesztésére, ugyanakkor kedvező mikrohitelek is léteznek a finanszírozás segítésére.

Elhangzott: az MSZÉSZ felmérése szerint egyébként egyre erőteljesebb a vállalati igény a felújítások banki finanszírozására, ez ügyben bíztató tárgyalásokat folytatnak a Magyar Fejlesztési Bankkal.