Fejlesztések Nyílt Napja a Közép-Dunántúlon

Forrás: turizmus.com

 2015. március 30. 15:14

Közép-dunántúli régióban idén negyedik alkalommal kerül megrendezésre az Uniós Fejlesztések Nyílt Napja című programsorozat, melynek keretében az európai uniós támogatásból megvalósult több tízezer fejlesztés közül a legizgalmasabbak kulisszatitkaiba tekinthetnek be az érdeklődők.

Március 28. és április 26. között öt hétvégén országszerte mintegy 70 helyszínen várják színes programokkal a látogatókat, bővebben: nyiltnap.szechenyi2020.hu A rendezvénysorozat március 28-i állomása a Közép-dunántúli Régió.

A közép-dunántúli régióban a helyszínek között szerepelt a bakonybéli Pannon Csillagda (www.csillagda.net) is március 28-án. A nyílt nap során a mintegy 200 fő vendég csillagászati tárlatvezetésekben vehetett részt, ahol többek között a résztvevők megtudhatják, hogy hogyan épített távcsövet Galilei, ki alkotott először tükrös távcsövet, mennyi idő alatt érnénk a Hold rakétával Bakonybélből Budapestre. Az obszervatóriumi naptávcső segítségével megfigyelhető volt a legközelebbi csillagunk is a Nap. Az élményt a saját készítésű „Csillagok birodalma" című planetáriumi show tette teljessé!

E napon Pannon Csillagda mellett további kilenc helyen várták a látogatókat: Korda Filmközpont – Etyek, Székesfehérvári belváros (Hiemer-ház), Székesfehérvári Koronáspark, a veszprémi Állatkert, a Zirci Apátság, a Tihanyi Legenda, a tatai Öreg-tavi Ökoturisztikai Központ, a Sümegi Vár, kislődi Sobri Jóska Bakonyi Kaland és Élménypark.