Feketelistára kerülnek a szabályszegő kínai turisták

Forrás: MTI

 2015. április 07. 14:34

A kínai országos és helyi turisztikai szervezetek úgy döntöttek, hogy feketelistára teszik a szabályszegő, kulturálatlanul viselkedő turistákat, róluk országos adatbázist hoznak létre - számolt be a China Daily című angol nyelvű napilap.

Az utazók fegyelmezetlenségének egyre szaporodó példái nyomán elhatározásra jutott szervek a korábban már felvetett elképzelés kivitelezését jelentették be. Eszerint például a tömegközlekedési eszközökön - a repülőgépeken is - tanúsított kifogásolható viselkedés, a közlétesítmények, történelmi emlékek megrongálása, a célországban a helyi szokások figyelmen kívül hagyása mind-mind oka lehet a listára kerülésnek. A szerencsejáték és szexuális szolgáltatások igénybe vétele szintén tilos.

Az illetékesek abban bíznak, hogy a nyilvános listára kerülés fenyegetése önmagában elrettentő hatású lesz, az érintetteknek ugyanis azzal kell majd számolniuk, hogy utazási irodák, szállodák, légi társaságok nem kérnek majd belőlük, továbbá a vámhivatalok, bankok mellett külföldi államok konzulátusai is elővehetik a névsort a vízumkérelmeknél.

A rossz magaviselet nyilvántartásba vételértől végső soron a turisztikai hivatalok fognak dönteni, az adatokat két évig fogják megőrizni.

A világgal csak néhány éve ismerkedni kezdő kínai középosztálybeliek, akik kíváncsiak és meg is tehetik, hogy utazzanak, már több kínos incidens főszereplői voltak világszerte. Sok helyütt elnézik nekik, mert kezdetben más nemzetek állampolgárainál is tapasztaltak hasonlót, vagy mert immár köztudomású, hogy ők költik a legtöbbet külföldön, s tavaly a számuk már megközelítette a 110 milliót.

A kínai média rendre hírt ad a turisták által elkövetett különböző fegyelmezetlenségekről, kedden például arról írtak, hogy a hétfőn véget ért háromnapos halottak napi ünnep idején őrizetbe vettek három kínai turistát Japánban. Egyikük telefonjával nők szoknyája alá fényképezett, amiért több mint 2 millió forintnak megfelelő bírságra, vagy akár egy év elzárásra is számíthat.

A lapok többször beszámoltak repülők vészkijáratának megnyitásáról, a metrókocsiban történő étkezésről, hangoskodásokról, tettlegességig fajuló veszekedésekről, a nyilvános mellékhelyiségek összepiszkításáról, tolakodásról, a sorban állás szabályainak be nem tartásáról. Ez utóbbi például annyira felbőszített egy neves thai modellt Dél-Koreában, hogy indulatos telefonvideót tett közzé az általa tapasztaltakról.

A felvétel nagy nyilvánosságot kapott a nemzetközi sajtóban és vitát váltott ki a kínai közösségi médiában. A megszólalók ugyanakkor többnyire szégyenkezve vallották be, hogy honfitársaik civilizálatlanul viselkedtek, de megoldást senki nem talált.

A listázásról szintén máris megoszlanak a vélemények. A China Daily szakértője szerint a büntetés kilátásba helyezésével átütő eredményre nem lehet számítani, csak oktatással, neveléssel, pontos iránymutatással lehet a helyzeten javítani. Ráadásul az adatok kiadásával - tette hozzá Csang Ling-jün - személyiségi jogok is sérülhetnek.
https://www.youtube.com/watch?v=KpQnV2zM1xs