Felkészült magyar csapat versenyez a Bocuse d'Or európai döntőjén

Forrás: turizmus.com

 2022. március 23. 10:11

Európa legjobb séfjei mérik össze tudásukat és kvalifikálhatják magukat a 2023-as lyoni világdöntőbe. 2016 után újra hazánk lehet Európa gasztronómiai központja, európai város eddig még soha nem rendezett kétszer kontinensválogatót. A Széll Tamás által vezetett hazai csapat március 24-én versenyez.

A versenyen 17 ország 4 fős csapatai és segítőik vesznek részt, a menü elkészítésére 5 óra 35 perc áll rendelkezésre, mely alatt a csapatoknak egy növényi alapú ételt kell a zsűri elé tenniük három különböző burgonyaféle felhasználásával, illetve egy fő, „tavaszi tányért" kell készíteniük, amelyre kacsamáj, őzgerinc és -comb kerül három különböző körettel. A verseny során kiemelt hangsúlyt kapnak a kiváló hazai alapanyagok, az egyik köretnek tejfölt és túrót is tartalmaznia kell.

Őzgerinc a magyar csapat előadásában

Fotó: Facebook / Magyar Bocuse d'Or Akadémia

A magyar csapat élén Dalnoki Bence, a Stand Étterem sous chefje áll, segítője a debreceni IKON-ból érkezett Nyikos Patrik commis, míg a coach pozícióját az eddigi legsikeresebb magyar Bocuse d'Or résztvevő, a 2016-os európai győztes Széll Tamás foglalja el. Ezúttal is Szulló Szabina a magyar csapat elnöke, ő képviseli hazánkat a nemzetközi zsűriben. A magyar versenyzők hónapok óta szigorú menetrend szerint készültek, munkájukat számos hazai kiválóság is támogatta – tájékoztatta lapunkat a Magyar Turisztikai Ügynökség.

A Bocuse d'Or európai döntője a hazai utánpótlás szempontjából is fontos, hiszen több mint 200 tanuló vállal fontos szerepet. Nemcsak ők szolgálják fel az ételeket a zsűrinek, a kiválasztott szakácstanulók második commis pozícióban is segítik a csapatokat.

Mint minden nagyrendezvény, a Bocuse d'Or döntő is nagy hatással van a turisztikai forgalomra. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai jól mutatják, hogy a verseny idejére megélénkült a nemzetközi érdeklődés. Március 23–24-re 26 ezer külföldi vendégéjszaka-foglalás érkezett a budapesti szálláshelyekre, ami 2,5-szer több, mint egy héttel korábban.

A főváros jelentősebb küldőpiacairól kiemelkedő a növekedés: az Egyesült Királyságból 120%-kal, Németországból 210%-kal, Az USA-ból 147%-kal, Franciaországból 200%-kal, Izraelből 43%-kal, Spanyolországból 230%-kal, Olaszországból pedig 280%-kal több vendégéjszaka várható ezeken a napokon.

Szurkoljunk együtt a hazai csapatnak, a magyar résztvevőknek! – buzdít az MTÜ közleményében.