Felújították a százéves Komló Hotelt

Forrás: MTI/turizmus.com

 2016. május 11. 19:30

A több mint nyolcszázmillió forintból felújított százéves gyulai Komló Hotel a következő hetekben nyílik meg a vendégek számára.

A beruházáshoz a Gyulai Komló Kft. 422 millió forint európai uniós támogatást nyert el, az ezen felüli részt saját forrásból, valamint a Széchenyi-terv keretében kapott 2,5 százalékos kamattámogatott hitelből finanszírozták – közölte Rapport István tulajdonos-ügyvezető.

A szálloda építésének századik évfordulóján, 2013 elején indult a felújítás, akkor azt tervezték, hogy egy év alatt befejezik a kivitelezést, ám különböző építészeti problémák adódtak. A 2380 négyzetméter alapterületű hotelnek 34 szobája van, ebből 12 lakosztály, amelyek között van olyan is, amelyik kettőnél több hálószobával rendelkezik. Főként családos-nagycsaládos vendégekre számítanak.

Az építész végzettségű Rapport István elmondta: levéltári kutatásokat végeztek, hogy korhűen újítsák fel a hotelt, amely Gyula első szállodája volt, és ahol 1948-ig Békés vármegye első kávéháza üzemelt.

A szükséges szakhatósági engedélyek beszerzése után, legkésőbb június 1-jén szeretnék megnyitni a szállodát. A négycsillagos színvonalúra pozicionált házat a Service 4 You üzemelteti majd.