Fiatalítani vagy mégse? – Közgyűlést tartott a Magyarországi Idegenvezetők Szövetsége

Forrás: turizmus.com

 2016. január 28. 16:18

Indulatoktól sem volt mentes a Magyarországi Idegenvezetők Szövetsége csütörtöki közgyűlése. Bemutatták az Év Idegenvezetőjét is, a 20 jelölt közül a legtöbb szavazatot Horváth Gábor kapta. Az Év Idegenforgalmi Ígérete Bozsányi Albert lett, kitüntető oklevelet vehetett át Kaiser Mihály.

A konfliktus, amint az a közgyűlésen több felszólaló hozzászólásából kiderült, abban nyilvánult meg, hogy bár a MISZ feladatának tartja a fiatal kollégák bevonását a szövetségi munkába, de miután néhányan beléptek, hamarosan kizárták őket, tagsági díjukat pedig visszautalták. A számonkérő felvetésekre válaszul Bálint Zoltán elnök annyit mondott, azért zárták ki őket, mert „bomlasztó tevékenységet folytattak". A kizárás körülményeiről a szövetség vezetőségében voltak olyanok, akik – állításuk szerint – nem tudtak, de akik tudtak is, azok sem kívánták az elhangzottakat kommentálni. Állítólag az etikai bizottság tisztségviselői sem tudtak az ügyről, de ettől ellentétes vélemények is elhangzottak.

A közgyűlésen Bálint Zoltán elnök beszámolt a 2015-ös év munkájáról, kiemelve, hogy tavaly év elején Ruszinkó Ádám turizmusért felelős helyettes államtitkár személyesen vett részt idegenvezetőkkel egy városnézésen. Akkor a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének elnökével együtt bemutatták a turistabuszok fővárosi közlekedési és parkolási nehézségeit. Ennek eredményeképpen 8 pontos intézkedési terv készült a helyzet javítása érdekében. Ahogy az elnök fogalmazott, „a megvalósítás sajnos még várat magára".

Még mindig nem teljesült az idegenvezetők másik régi kívánsága, a szakmájukhoz nélkülözhetetlen ingyenes múzeumi belépés, pedig ez ügyben levelet írtak Hoppál Péter államtitkárnak, azonban eddig nem sikerült megszerezni az illetékes minisztériumok támogatását.

Gyenizse Dorottya, az NGM főosztályvezetője korábban úgy nyilatkozott, hogy a szaktárca részéről készek a további együttműködésre a MISZ-szel, és egyúttal javasolta a többi szakmai szövetséggel való együttes fellépést a szóban forgó ügyekben. A csütörtöki közgyűlésen is részt vett a főosztályvezető, aki újfent felhívta a figyelmet a többi szakmai szervezettel való együttműködés fontosságára.

Antalóczy Györgyné – immár hagyományosan – a friss adózási és egyéb jogszabályokról tartott tájékoztatót.

A közgyűlésnek a Nagy Kínai Étterem adott helyet, talán azért, mert egyre növekszik a kínai beutazó és kiutazó turizmus – és egyben e nyelvet bíró, vagy e területet ismerő kollégák munkájának – jelentősége.