Fogyatékkal élőket foglalkoztató éttermet adtak át Szekszárdon

 2014. május 29. 14:26

Átadták a Kék Madár Alapítvány fogyatékkal élőket foglalkoztató, kibővült éttermét május 29-én Szekszárdon, amelyet mintegy 40 millió forintos beruházással, európai uniós támogatással alakítottak ki az alapítvány székhelyén.

Az Ízlelő családbarát éttermet az alapítvány - a főleg képzéseket finanszírozó - 149 millió forintos európai uniós projekt keretében újította fel, illetve bővítette, így a korábbi 24 férőhelyes, Bartina utcai étterem ma 47 vendéget fogadhat. Kialakítottak egy harmincfős különtermet is.

Mészáros Andrea, az 1997-ben létrehozott alapítvány ügyvezetője felidézte: a szervezet 2007-ben indította útjára a vállalkozást, és már a második évben önfenntartóvá vált. Az étterem létrehozásának egyik okaként azt említette, hogy ezzel is szerették volna meggyőzni a cégvezetőket arról, hogy egy vállalkozás fogyatékkal élőket foglalkoztatva is lehet sikeres.


A fennállása óta számos díjjal elismert étteremben 14 mozgás- és érzékszervi fogyatékkal élő ember dolgozik, tavaly naponta több mint 300 adag ételt forgalmaztak. Az étterem 2013-ban 5,5 millió forint nyereséggel működött – mondta az ügyvezető. Az étterem arculata is megújult és egységessé vált, ami azt a célt szolgálja, hogy a vállalkozást úgynevezett szociális franchise-rendszerben elterjesszék Magyarországon – ismertette az alapítvány vezetője.