Folyamatosak a fejlesztések Pécsett

Forrás: bama.hu

 2014. március 17. 16:14

Sem a hívek, sem pedig az érdeklődő turisták nem rekednek ki a székesegyház rövidesen induló felújítási munkálatai miatt a legnagyobb pécsi egyházi épületből - írta a bama.hu.

A tervek szerint a Pécsi Egyházmegye ingatlanfelújítási programja a dóm nyitva tartása mellett folyik majd. A tájékoztatás szerint már kiválasztották a magtárépület és a székesegyház felújításának kivitelezőjét, az utóbbinál heteken belül megindulhat a munka az állványozással. Az összességében másfél milliárd forintnyi uniós támogatást nyert fejlesztés egyik legnagyobb attrakciója, hogy keretében megújul és kilátó funkciót is kap a székesegyház délkeleti tornya. A beavatkozásnak ugyanakkor lényegi eleme, hogy az elmúlt évek beázásai miatt kicseréljék az épület déli hajójának tetőszerkezetét, és eltüntessék a keletkezett károk nyomait is. A munkák keretében megújul az egyházi épület teljes belső világítása is.

A beruházássornak már vannak megvalósult elemei is. Egy pécsi cég kivitelezésében február végére elkészült a Káptalan utcai Zarándokház, mellette a Martyn-ház nyitása júniusra várható. Tavaszi munkakezdéssel pályáztatják a Csontváry-múzeum homlokzatfelújítását.

A nagyszabású beruházásnak köszönhetően a kíváncsi turisták várhatóan már idén nagyobb betekintést nyerhetnek a püspökség értékeibe: konferencia- és rendezvényterem lesz a püspöki magtárból, látogathatóvá válik a palota, ahol egy állandó kiállítást is létrehoznak, és bejárható lesz a püspöki kert is. A tervek között szerepel egy olyan, eddig a nagyközönség előtt ismeretlen alagút megnyitása, amely annak idején, a kommunista érában a lehallgatások elől rejtekhelyet jelentett a püspökök számára. A mai kor igényeinek megfelelő szálláshelyet alakítottak ki a Káptalan utcai Zarándokházból, és a felújítás után ismét méltó külsővel várja a látogatókat a Csontváry-múzeum. A Széchenyi téri dzsámi sem marad ki a sorból, ahol a renoválás mellett látogathatóvá teszik az altemplom egyes részeit is.