Folyamatosan nő a vendéglátás forgalma

Forrás: turizmus.com

 2022. augusztus 11. 11:28

Az egy évvel ezelőtti fokozatos nyitás miatt emelkedő bázishoz képest júniusban 14,7%-kal nőtt a vendéglátás forgalmának volumene a májusi 34,3%-os növekedés után, míg 35,3%-kal emelkedett az ágazat árbevétele.

A második negyedévben átlagosan 46%-kal nőtt a vendéglátás forgalmának volumene az első negyedévi átlagos 80,5%-os növekedés után, míg az árbevétel 60%-kal bővült, így a vendéglátás továbbra is jelentősen támogatta a GDP növekedését - írja lapunkhoz eljuttatott összefoglalójában Suppan Gergely, a Magyar Bankholding vezető elemzője.

Folyamatosan emelkedik a hazai vendéglátóhelyek forgalma a Takarékbank adatai szerint

Fotó: 123rf.com

A következő hónapokban folytatódhat a vendéglátói szektor helyreállása, amit támogat a nemzetközi turizmus egyre erősödő helyreállása, ami a GDP növekedését is támogatja a következő negyedévekben. Az idegenforgalom javulása pedig a szolgáltatásegyenleget, ezen keresztül pedig a folyó fizetési mérleg javulását is támogatja.

A második és harmadik járványhullám ellen hozott tavaly év eleji korlátozó intézkedések egy évvel ezelőtt fokozatos feloldása miatt a következő hónapokban a növekedési ütem már lassulni fog, de a növekedés továbbra is fennmaradhat.

A járvány elleni korlátozások szinte teljes feloldása határozottan élénkítik az európai turizmust, azonban a kilátásokat rontja a háború miatti óvatosabb magatartás, az energia és élelmiszerárak drasztikus emelkedése, ami érdemben ronthatja a vásárlóerőt, valamint a légiközlekedésben tapasztalt fennakadások. Az Európán kívüli vendégek fogadása jóval lassabban állhat helyre.

Nagyobb hazai sportrendezvények újra jelentősebb számú külföldi nézőt vonzhatnak. Ugyanakkor számos tömegfesztivál tavaly még elmaradt, így az ebből származó vendéglátóhelyi forgalom tavaly még kiesett, azonban ha idén a terveknek megfelelően megrendezésre kerülnek, a harmadik negyedévben is meredeken javulhat a szektor teljesítménye.

A vendéglátás ugyanakkor számos nehézséggel szembesült az elmúlt időszakban, egyrészt a fokozott munkaerőhiány miatt jelentősen emelni kell a béreket, másrészt az elszálló energiaárak és élelmiszerek árai miatt elkerülhetetlennek tűnik a kétszámjegyű áremelkedés - derül ki az elemzésből.

Hogy a helyzet a forgalombővülés ellenére sem rózsás a hazai vendéglátóiparban, az abból látszik, hogy továbbra is csökken a működő vendéglátóegységek száma, amint arra a Magyar Vendéglátók Ipartestülete korábbi közleménye emlékeztetett.