Főnixmadárként tért vissza a LouLou

 2013. november 20. 14:07

Ismét megnyitott a 2009-ben bezárt LouLou étterem, ám ezúttal a Vigyázó Ferenc utca helyett a Székely Mihály utcában várja vendégeit az ikonikus "csúcsbisztró".

Rudits Károly tulajdonos először a Gourmet-val, a magyar főváros első fine dining éttermével tette le névjegyét a honi gasztronómiában, majd 1996-ban nyitotta meg saját éttermét, a LouLou-t, amely a szakma és a minőségi gasztronómiára éhes közönség körében egyaránt sikert aratott, sőt, sokan tőle várták az első hazai Michelin-csillagot.

A csillag azonban elmaradt, és a Lou Lou felfelé ívelő pályája 2009 januárjában hirtelen megszakadt, az étterem bezárt. „Más vendéglősök az ő példáját követve, mára túl is szárnyalva nyitottak éttermet” – írta a szaksajtó az étterem bezárásakor, így folytatva: „A LouLounak is köszönhetően hittek abban, hogy van igényes közönség, és követői közül mára egy-egy tényleg közel került az áhított csillaghoz”. S azóta tudjuk, hogy ez a várva várt csillag már többszörösen is megérkezett. „Valóban, a hazai minőségi gasztronómia alapjait a LouLou tette le” – mondja Gerendai Károly, az első hazai Michelin csillagos étterem tulajdonosa, aki annak idején sokszor megfordult a LouLouban, s jó barátságot ápol azóta is Rudits Károllyal. Mint elmondta, az étterem jó példát mutatott arra, hogy kellő elszántsággal lehet csúcsgasztronómiát csinálni Magyarországon, hozzátéve, hogy LouLou példáján megtanulta azt is, hogy aki a csúcsgasztronómia mezejére lép, annak erősebb legyen az elszántsága és lelkesedése, mint az üzleti elvárásai.

 

Most azonban, főnixmadárként újraéledt a LouLou, s a VI. kerületi Székely Mihály – Király utca sarkán nyitja meg kapuit. A negyvenkét férőhelyes „csúcsbisztró” - Rudits elmondása szerint - a hajdani LouLou harmadszori átalakítása előtti éttermet idézi. „A LouLou utolsó, nagy átalakítása már akkora lépés volt, amit az akkori kor nem tudott követni, de napjainkban sem érzem, hogy onnan kellene folytatni” – mondja az étterem vezetője. Rudits egy visszafogott, de rendkívül elegáns helyet álmodott újra, ahol a konyha, a kiszolgálás és az enteriőr hármas egysége határozza meg az éttermet. Olyan, akár egy képzeletbeli hölgy – legyen akár a neve Loulou – aki túlzott smink nélküli bájával, modorosság nélküli eleganciájával és ellenállhatatlan belső kisugárzásával ejti rabul rajongóit. Ahogy a megújult étterem a kulinária rajongóit.