Forma-1-es forgatag Ferihegyen

 2014. július 24. 18:01

Egymásnak adják a kilincset a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér kisgépes terminálján a hétvégi Magyar Nagydíjra érkező autóversenyzők és csapataik.

A Budapest Airport éppen a Forma-1-es hét kezdetére fejezte be a kisgépes terminál (GAT – General Aviation Terminal) teljes felújítását.

 

Igazi csúcsforgalom volt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1. Termináljának beton előterén és a kisebb magángépeket fogadó ún. GAT-terminálon. A holnapi szabadedzések előtt szinte már valamennyi Forma-1-es versenyző, a csapattársak és a műszakiak is megérkeztek. Míg a versenykocsik és a boksz-utca felszerelése javarészt kamionokon jön Mogyoródra, addig maguk a versenyzők és hozzátartozóik, a csapatok vezetői saját sugárhajtású business jeteken érkeznek. Az olasz Ferrari-csapat pedig igazán olaszos grandezzával rögtön egy amúgy majdnem  kétszáz személyes Airbus A 321-est bérelt erre az alkalomra.

 

A Forma-1-es hétvége a budapesti repülőtér életében a legforgalmasabb szombat-vasárnapnak számít hagyományosan szinte minden évben. Nemcsak a nagy számban érkező külföldi szurkolók miatt, hanem a csapatok és kísérőik, a multimilliomos Forma-1 rajongók és támogatók kis sugárhajtású gépei miatt is. A Budapest Airport szakemberei nem kevesebb, mint öt különféle parkolózónát alakítottak ki a betonon erre az alkalomra kisgépek számára, hogy minden csapat gépe elférhessen, parkolhasson vagy akár azonnal továbbindulhasson. A versenyzők egy része el sem hagyja a repülőteret, hanem a business jetből kiszállva egyenesen az 1. futópálya mellett kialakított egyik helikopteres leszállóhelyre siet, ahonnan már bérelt helikopter viszi őket tovább Mogyoródra. Ferihegyen egyidőben három helikopter fogadására alkalmas ideiglenes leszállóhelyet alakítottak ki a hétvégére.

 

„Az elmúlt majdnem három évtizedben volt módunk kialakítani a legjobb, leghatékonyabb és a sokszor igencsak eltérő igényeket kielégítő megoldásokat a Forma-1-hez kapcsolódó légiforgalom kezelésére. Ebből szempontból mégis minden év tartogat számunkra is meglepetéseket és váratlan helyzeteket, amiket rugalmasan kell tudnunk kezelni." – nyilatkozta Huszka Péter, a Budapest Airport légiforgalmi igazgatója, aki azt is elmondta: „Számunkra az igazi csúcsforgalom vasárnap délutánra esik, amikor a futam után szinte azonnal beindul a Mogyoród-Ferihegy helikopteres légihíd és két órán belül mintegy harminc légijármű indul el fedélzetén a versenyzőkkel, a csapatok vezetőivel meg a VIP-szurkolókkal, úgy, hogy közben a repülőtér a szokásos erős nyári utasforgalmat is kezeli."

 

Csütörtök délelőtt érkezett Budapestre Jenson Button, a McLaren-Mercedes versenyzője, aki a hajnal óta kint várakozó rajongóknak gyorsan kiosztott néhány autogramot. A Ferrari furcsa finnje, Kimi Raikönnen talpig sötét ruhában, fekete napszemüvegben lépett ki a gépből, egy laza intéssel üdvözölte a rá váró szurkolókat a kisgépes terminál előtt, majd eltűnt egy sötétített üvegű terepjáró mélyén. A versenyzők valamennyien a kisgépes terminálon keresztül érkeztek Budapestre.