Formálódik a Budapest Stratégia

 2014. június 26. 14:00

Néhány szakmai szervezet javaslataival kiegészítve már bővített változatát tekinthették meg a formálódó Budapest Stratégia munkaanyagának a Fővárosi Turisztikai Kerekasztal tagjai. Az augusztus 28-i következő alkalomig további szervezetek hozzászólásait, javaslatait is beledolgozzák.

A június 26-i ülésen több javaslat is elhangzott. A Hungexpo képviseletében Kristóf Anita elmondta:  véglegesítés alatt áll az az anyag, melyet az európai best practise-ekről állítanak össze azzal kapcsolatban, hogy egy-egy város, illetve annak szolgáltatói miként segítik – gyakorta nem csupán anyagi ráfordítással – a nagyrendezvények, kongresszusok rendezési jogának elnyerését. Szintén sokan hangsúlyozták az oktatás, a szakképzés javításának szükségességét, egyúttal javasolták a stratégiába való beépítésre.

A Fővárosi Turisztikai Kerekasztal foglalkozott a személyhajózás anomáliáival és szolgáltatói körülmények javításának lehetséges irányaival, Szőke László prezentációjából megismerhették a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. folyamatban lévő fejlesztéseit.

Antal Mihály, az Airportshuttle Zrt. operatív igazgatója beszélt a szállodások és a főváros előtt is ismert jelenségről, miszerint a megszigorított közterület-felügyeleti eljárások miatt gyakorlatilag a legtöbb belvárosi szálloda előtt a minibuszoknak és a taxiknak nem tudnak megállni. Javaslatok is elhangoztak, az egyik például annak elérése lenne, hogy a megállni vagy várakozni tilos táblák alá kerülhessen ki a „kivéve hotel” kitétel. Az FTK megígérte, hogy a Fővárosi Rendészeti Igazgatón keresztül megpróbálnak közbenjárni az ügyben.