Forradalmi változások előtt az otthoncsere

Forrás: turizmus.com

 2017. március 08. 11:58

A GuesttoGuest, a világ egyik legnagyobb otthoncsere oldala felvásárolta a az amerikai HomeExchange-t. Céljuk, hogy forradalmasítsák az emberek utazási szokásait az otthoncsere fő irányvonallá alakításával.

A vétel fordulópontot jelent a turizmus iparágban, miután a két cég egyesülésével vitathatatlanul a világ otthoncsere piacvezetője lesz a most már több mint 400 ezer hirdetőjével. A külső terjeszkedéshez, vagyis a HomeExchange megvásárlására és termékfejlesztésre több mint 35 millió dollárt fektetnek be. A GuesttoGuest vezetői, Charles-Edouard Girard és Emmanuel Arnaud terveik szerint a befektetéssel 2019-re elérik az 1 millió felhasználót.

"Az otthoncsere előnye, hogy semmi olyan akadályba nem ütközik, mint például az adózás vagy a teljes betiltás."

Fotó: thenextweb.com

“A GuesttoGuest látványos sikert tudhat maga mögött a 2011-es megalapítása óta. 2014-ben 38 ezer taguk volt, és mindössze 3 év alatt a honlapon szereplő otthonok száma a hatszorosára nőtt, így ma már 280 ezret számlálnak” mondta Charles-Edouard és Emmanuel.

Ugyan a két platform között szoros lesz a kapcsolat, de a két márka független marad egymástól és továbbra is a saját célközönségük igényeit segítik. A GuesttoGuest 280 ezer hirdetéssel van jelen 187 országban, de különösen az európai piacon, míg a HomeExchange a 67 ezer tagjával 150 országban inkább az amerikai piacon erősebb.

A HomeExchange megvásárlásával a GuesttoGuest abba a pozícióba került, hogy a nemzetközi felhasználók szélesebb tömegét szólíthatja meg, a fiatal városlakóktól a gyerekes családokig és az aktív nyugdíjasokig.

A két francia vállalkozó szerint a két globális közösség együtt hatalmas alternatívát jelent majd olyan platformoknak, mint az Airbnb és a HomeAway. Az otthoncsere előnye, hogy semmi olyan akadályba nem ütközik, mint például az adózás vagy a teljes betiltás.