Frissül a pécsi gasztroélet

Forrás: pecsma.hu

 2014. július 10. 18:11

A helyi vendéglátás megújításáért fogott össze négy pécsi étterem, céljuk, hogy a város ne csak nevezetességei és természeti szépségei miatt legyen vonzó, hanem a helyi gasztronómia is Pécs hírét vigye a nagyvilágban – írta a pecsma.hu.

A Kreatív Pécsi Gasztronómiáért Egyesület alapítói a Teleky Étterem, a Jókai Bisztró, a Pezsgőház, illetve az Addo kávézó és étterem. A csapat abszolút önállóan, alulról szerveződött, ők négyen ugyanis egyetértettek abban, hogy a pécsi vendéglátás komoly hiányosságokkal küzd.

 

A csapat folyamatosan kutatja és keresi azokat a régióban megtalálható alapanyagokat, amikre fel lehet építeni az új pécsi gasztro hagyományokat. Nem felejtkeznek el a manduláról, a fügéről és a cirfandliról sem, de az ételekben szeretnék megmutatni a város és a környék változatosságát. Sváb vonalon szerepet kap például a knédli, a Dráva vidékéről pedig a halakat emelik be a pécsi ételek közé, mindezeket innovatív módon, a legmodernebb konyhai technológiákkal "gyúrják össze" a séfek.

Az első tizenkét fogásból álló menüsort már mind a négy étteremben meg lehet kóstolni, de mindegyik helyen más-más ételt próbálhatunk ki.

A gasztroélet fellendítésének szándékát a városvezetés is nagy örömmel fogadta, de a pécsi nagyközönségnek csak néhány hete mutatkoztak be önállóan (korábban a Pécs bora választáson is megjelentek) egy vacsoraest keretében.

Az egyesület további megmozdulásokkal készül a városban, legközelebb nyár végére terveznek egy különleges grillpartit, sőt dolgoznak a következő pécsi menüsoron.

pecsma.hu