Germanwings katasztrófa: nem tudni a pilóta motivációját

Forrás: turizmus.com

 2015. március 26. 17:05

A Lufthansa szerint egyelőre csak találgatnak arról, hogy mi lehetett a Germanwings Airbus A320-asát az Alpoknak vezető másodpilóta tettének motivációja.

Carsten Spohr, a Lufthansa vezérigazgatója ezt azok után mondta Kölnben sajtótájékoztatón, hogy a balesetet vizsgáló marseille-i ügyész közölte, a kedden Franciaországban lezuhant német utasszállító másodpilótája vélhetően szándékosan pusztította el a repülőgépet.

Mint mondta, továbbra is megbíznak a pilótaképzési és kiválasztási programjukban, amelyen a fiatal pilóta is átesett és minden vizsgát teljesített. A pilóta Bremenben és Phoenixben járt képzésre, először légi utaskísérőként dolgozott, hogy ebből fizesse pilótaképzését.

Fotó: AFPTV / GripMedia / Denis Bois

Ezt 2008-ban elkezdte, majd több hónapra abbahagyta, végül 2013-ban kapta meg a szakszolgálati engedélyét A320-as Airbusokra. A képzés folytatásakor ismét átesett a szükséges vizsgálatokon, de mindent rendben találtak - tette hozzá. Kérdésre válaszolva azt mondta, nem tudják, hogy miért hagyta abba a képzést.
Carsten Spohr hangsúlyozta: legrosszabb álmukban sem gondolták volna, hogy bármelyik pilótájuk ilyet tesz és nem gondolták, hogy ez kivitelezhető.

A kiválasztás során nem csak a fizikai és kognitív képességeit, de pszichológiai állapotát is vizsgálják a jelentkezőknek. Közölte továbbá, minden pilótájukban teljes mértékben megbíznak.

A vezérigazgató elmondta, 2001. szeptember 11-e óta a pilótafülke ajtaját kívülről nem lehet kinyitni, egy hétszámjegyű kód beütése után jelzés érkezik a pilótafülkébe, és onnan lehet kinyitni az ajtót.

Ezt a kódot azonban a kapitány nem ütötte be. Mielőtt a kapitány kiment volna a fülkéből, átadta az irányítást az elsőtisztnek a "you have control" utasítással.

A hvg.hu cikkében az áll: az ügyészség szerint a fekete dobozon rögzített hangfelvételek bizonyítják, hogy a 28 éves másodpilóta nem engedte be a fülkébe a visszatérő kapitányt, miután az valamiért kiment. A Le Figaro szerint a hangfelvételen végig hallatszik a másodpilóta légzése akkor is, amikor nem nyit ajtót a kopogtató kollégának. Az utolsó percekben jól hallatszik, ahogy a kapitány dörömböl az ajtón, és szól a vészjelzés – közben Lubitz légzése végig nyugodt maradt. Az utolsó pillanatokban viszont az utasok sikítozása is hallatszik a háttérben.

Az első tiszt szándékosan állította át úgy a műszereket, hogy csökkenthesse a gép repülési magasságát – hangzott el a sajtótájékoztatón. Az ügyész szerint a repülő 700 kilométer per órás sebességgel csapódhatott be, mindenki azonnal meghalt.

A Germanwings közölte, a céget sokkolták a francia ügyész által közétett információk és sajtótájékoztatót tartanak délután. Több tévécsatorna és portál is azt jelentette, Andreas Lubitz szülei állítólag el is hagyták Marseille-t, ahol eddig az áldozatok rokonai gyülekeztek.

 

HUNALPA-vezető: a diszkont légitársaságok gyakran alkalmaznak kezdő pilótákat

A diszkont légitársaságok gyakran alkalmaznak kezdő pilótákat, mert költséghatékonyak - közölte Demeter Csaba, a Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesületének (HUNALPA) az elnöke az MTI megkeresésére csütörtökön.

A magyar pilóta elmondta, hogy bár egy 630 órányi repülési idővel rendelkező pilóta nem számít tapasztaltnak, a diszkont légitársaságok előszeretettel alkalmaznak kezdő pilótákat, habár ez az adott társaságtól függ. Ezzel arra utalt, hogy a Lufthansa szóvivője csütörtökön közölte: az Alpokban lezuhant német utasszállító másodpilótájának hatszázharminc órányi repülési ideje volt.


Demeter Csaba szerint alapvetően 200 óra a kötelező repülési idő a kiképzésen, majd egy típusátképzés után a kezdő pilóták megkezdhetik munkájukat a társaságoknál. A vállalatok számára költséghatékony a tapasztalatlannak minősülő pilóták alkalmazása, ugyanis a cégek számára ezzel a módszerrel jóval olcsóbb, hogy a kezdő pilóták repülési órákat szerezzenek. Nem véletlen, hogy a diszkont társaságok elsősorban kapitányokat keresnek, akikre rá merik bízni a kezdő pilótákat. Demeter Csaba megjegyezte, hogy emiatt a kapitány szinte sosem hagyja el a pilótafülkét.


A csütörtöki hírek szerint a Germanwings gépén az egyik pilóta még a szerencsétlenség előtt kiment a pilótafülkéből, és nem tudott visszatérni. A magyar pilóták egyesületének elnöke ennek kapcsán elmondta, hogy míg az Egyesült Államokban tilos a pilótáknak egyedül tartózkodni a fülkében, az európai vállalatok esetében ezt nem mindenhol írja elő a szabályzat.


A 2001. szeptember 11-i egyesült államokbeli terrortámadás óta a pilótafülkék ajtaja páncélozott ajtó lett, amelyet a repülés ideje alatt folyamatosan zárva tartanak. A páncélajtó kóddal nyitható kívülről, és a pilótafülkéből zárható elektronikai, illetve manuális úton is. Továbbá ha a biztonsági helyzet kritikussá válik a fedélzeten, a légi utaskísérő rendelkezik egy olyan jelszóval, amelyet a pilótafülkébe továbbítva tájékoztatja a pilótákat a helyzetről. Ennek megfelelően vagy kinyitják, vagy zárva tartják az ajtót.