Grand Opening Prestige módra

Forrás: turizmus.com

 2015. június 22. 13:13

Hivatalosan is megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt a Vigyázó Ferenc utcai Prestige Hotel Budapest. Az ünnepélyes nyitó partin kiemelkedő színvonalú produkciókból sem volt hiány.

A június 17-i rendezvényen a Continental Hotel Budapesttel nagyrészt közös menedzsment tagjai, a Prestige Hotel Budapest dolgozói, a két hotel üzleti partnerei és a szállóvendégek mind együtt ünnepeltek.

Az est a Bolyki Soul & Gospel kórus flashmobjával, azaz meglepetésszerű produkciójával indult. A hat emelet magas átriumos belső sajátos adottságait kihasználva a kórus tagjai az első emeleti erkélyről kapcsolódtak be az éneklésbe, míg Bolyki Balázs az állófogadás vendégei közül kezdte meg énekét.

 

A műsor után Géher Zoltán, Mazen al Ramahi szállodaláncának brand managere mondott beszédet, melyben külön köszönettel illette azokat a dolgozókat, akik a Continental Hotel Budapestben nyújtott munkájuk mellett bekapcsolódtak a Prestige Hotel Budapest megnyitásának előkészítésébe, és a szinergiát hasznosítva dolgoznak együtt a jövőben.

A továbbiakban Gaál Miklós, az ünnepelt hotel igazgatója a szálloda próbaüzeme alatt elért sikereiről, üzleti filozófiájáról beszélt, és méltatta a kivitelezésben részt vett építészek, tervezők kiemelkedő munkáját.

 

Végül Winkler Nóra, az est házigazdaasszonya felkérte az V. kerületi polgármesteri hivatal alpolgármesterét, Böröcz Lászlót, hogy adja át díszoklevelét Mazen al Ramahi tulajdonosnak.

Az est másik fellépő vendége a Princess hegedűtrió volt, akik modern hangzásvilággal ötvözik a klasszikus zenét, így előadásuk tökéletes összhangban volt a szálloda stílusával.

 

Az ételekről és italokról a szálloda társaként üzemelő csúcsgasztronómiájáról ismert Costes Downtown étterem gondoskodott, mely nagy fontosságot tulajdonít a hazai kézműves termékeknek és a minőségi, biogazdálkodásból érkező alapanyagoknak.  Hazai bortermelők boraiból, koktél különlegességekből, speciális ízvilágú limonádékból is fogyaszthattak a vendégek, akik az est folyamán bejárhatták a szálloda gyönyörű tereit is.