Guide@Hand Gyulán

 2014. július 22. 16:20

Elkészült és letölthető az új, Gyulát bemutató okostelefonos alkalmazás, a GUIDE@HAND Gyula. Egyelőre a programokról és a látnivalókról tölthetők le így információk, de tavaszig a városi séták is elérhetővé válnak, több nyelven.

A GUIDE@HAND Gyula alkalmazás fejlesztése ebből a szempontból példaértékű, hiszen az ország legnagyobb és legsikeresebb informatikai kutatóintézete, egy magáncég, egy önkormányzati intézmény és egy 50%-ban önkormányzati tulajdonú kft. együttműködésével jött létre – mondta az újdonságot bemutató sajtótájékoztatón Dr. Görgényi Ernő polgármester. Az MTA SZTAKI munkatársai először a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft.-t keresték meg, közvetítésükkel jutottak el a Hiszi-Map Kft.-hez, miközben a Mogyoróssy János Városi Könyvtár is bekapcsolódott a folyamatba.

 

Komoróczki Aliz, a helyi TDM szervezet ügyvezetője kiemeli: a TDM-szervezet 2011-es megalapításával lehetővé vált a gyulai turisztikai szereplők új szervezeti modellben történő együttműködése. A cég tevékenységében kiemelt szerepe van a termékfejlesztésnek, melynek jó példája a 2012 januárja óta a város turisztikai honlapjaként üzemelő www.visitgyula.com. A termékfejlesztési politika kialakítása során nagyon fontos, hogy egymásra épülő termékeket alakítsunk ki, melyek egymás hatását erősítik. A GUIDE@HAND Gyula alkalmazás fejlesztésével újabb komplex turisztikai termékkel bővül a város kínálata, mely nagyban épít a már meglévő fejlesztésekre, a www.visitgyula.com oldalról veszi át az összes programot, a könyvtár adatbázisából pedig a műemlékek látnivalók leírását, koordinátáit.

A partnerként bevont Hiszi-Map Kft. 1990 óta a magyar térképes szakma meghatározó szereplője. Mint elsősorban adatgazda cég, a térképi és térinformatikai adatok értékesítésén kívül számos együttműködést alakított ki a hazai és nemzetközi térképes és térinformatikai profilban tevékenykedő illusztris cégekkel (Navteq, Teleatlas, Google Maps).

A GUIDE@HAND Gyula térképi alapú információkat menedzsel, így Gyula város programjait, rendezvényeit, látnivalóit, többnyelvű szöveges, illetve hangalámondásos tartalmakká fejleszti. Minden tartalom megjelenik Gyula város térképén, és az okostelefon használóját a helyszínre navigálja a készülék.