Gyalogos-kerékpáros Duna híddal kötik össze a Csallóközt és a Szigetközt

Forrás: MTI

 2015. június 29. 18:02

A tervek szerint már 2017-ben megkezdődhet annak, a gyalogos és kerékpáros forgalomra szolgáló új Duna hídnak az építése, amely a szlovákiai Csallóköz egyik települését Doborgazt (Dobrohost) kötné össze a szigetközi Dunakilitivel.

Mindez a projekt részleteit és hozadékát ismertető konferencián hangzott el június 29-én, a szlovákiai Dunacsúnyban (Cunovo).

Az új Duna-híd megépítésének egyik célja, hogy módot adjon a két határ menti térség, a Csallóköz és a vele egységes természetes régiót alkotó Szigetköz gazdasági és szociális kapcsolatainak elmélyítésére, és lehetőséget nyitva a helyi turizmus fejlődése számára, hozzájáruljon a munkahelyteremtéshez is.

A híd megépítésének terve illeszkedik a két ország kormányainak abba a hosszútávú koncepciójába, amely néhány év távlatában a magyar-szlovák határátkelők számának jelentős számú növelését tűzte ki célul. A hídépítést az is indokolttá teszi, hogy ezen a határszakaszon igen alacsony a határátkelési lehetőségek száma, átlagosan csaknem ötven kilométerenként van erre lehetőség, míg a teljes szlovák-magyar határon átlag 25, Nyugat-Európában pedig 7,5 kilométerenként.

A projekt keretében a híddal együtt néhány kilométernyi új, elsődlegesen kerékpáros-forgalom céljait szolgáló új infrastruktúra is épül majd, amely csatlakozik a határ két oldalán már meglévő kerékpárutakhoz. A Duna régi medrét átszelő, 482 méter hosszú építmény egy úgynevezett hárompólusú, legyezőszerű híd lesz, amelynek fő űrszelvénye 130 méteres lesz, a hídpályája pedig 25 méteres magasságban fut majd. Így még extrém körülmények esetén sem zárja ki a hajózás lehetőségét a folyó ezen szakaszán, ahol az áthidalt régi mederben normális esetben nagyon alacsony a vízállás a bősi vízi-erőmű beüzemelése előtti időszakhoz képest.

"A csaknem ötszáz méteres áthidalásra azért van szükség, mert amikor a folyó vízhozama meghaladja a másodpercenkénti 4500 köbmétert, akkor a fölös vízmennyiséget a régi mederbe engedik és akkor azokon a területeken amelyek most szárazon állnak, akár 6 méter magasan is áll a víz" - mondta el az MTI-nek Nagy László a híd tervének főmérnöke.

Az infrastrukturális beruházás a kivitelezési tanulmány szerint 5 millió euró plusz áfa összköltségből készülhetne el, ennek az összegnek a túlnyomó részét a tervek szerint Európai Uniós (EU) forrásokból az unió regionális fejlesztési alapjából finanszíroznák.
"Optimális esetben még az idén kiírják a pályázatot, és ha sikerül elnyerni a támogatást, akkor 2017-ben elindulhat az építkezés, amit szerintem egy év alatt be is lehet fejezni" - mondta a kivitelezéssel kapcsolatos terveikről Nagy László.