Gyerekbarát textíliák

Forrás: turizmus.com

 2018. június 21. 13:55

A nyár a családok együtt pihenésének, kikapcsolódásának időszaka, hiszen ilyenkor van idejük arra, hogy az iskolai szünetben és a munkahelyi szabadságok alatt együtt utazzanak el valahova. Az úti célkiválasztását nagyban befolyásolja a szálláshelyek lehetősége: óvodás és kisiskolás korú gyerekek esetében a foglaláskor kiemelt figyelmet kapnak az úgynevezett gyerekbarát szállodák, akik különleges programokkal igyekeznek családos vendégeik kedvében járni. Szerencsére az ilyen típusú hotelekből, panziókból nincs hiány a hazai piacon, így mi nekik szeretnénk kedvezni azzal, hogy olyan textíliákat kínálunk nekik, amik strapabíróak, könnyen tisztíthatóak és hosszú távon megőrzik a minőségüket.

A pihenés legfontosabb

Bár a gyerekeknek nem számottevő tényező a szállodai ágynemű és huzat, valamint a matrac minősége, erre a szülők kiemelt figyelmet fordítanak. Lehetőség szerint válasszon olyan ágyneműt gyerekbarát szállodájába, ami az alapanyagának köszönhetően komfortos és magas fokon higiénikus! Ugyanakkor érdemes a saját érdekeire is gondolnia: az ágynemű legyen könnyen kezelhető, mosható, ezáltal pedig tartós, hogy ne kényszerüljön cserére a szezon közepén, és a beszerzési folyamatok helyett csak a vendégeire kelljen koncentrálnia. A mosható ágyneműk nagy előnye, hogy csomósodás mentesek és nem allergizálnak, ezáltal pedig elkerülhetőek a váratlan helyzetek és ezáltal az esetleges vendég reklamációk is. Bár elsősorban a felnőtt vendégeket szükséges meggyőznie a szállodája által nyújtott minőségi pihenésről, nem szabad elfeledkezni azokról sem, akiknek elsősorban ki szeretné elégíteni az igényeit. A döntés megkönnyítéséhez igényelje most ingyenes mintakollekciónkat! A gyerekbarát szálláshelyeken megnövekedik a matracok használódásának mértéke is, hiszen a hagyományos, alvás közben előforduló szennyeződéseken (a test természetes izzadása) mellett fokozott az esélye a baleseteknek, a ritkább, de makacsabb szennyeződéseknek is – étel- és italfoltok,egyéb, akár éjszakai balesetek. Mivel a matracok beszerzése nagy beruházást jelent, fordítson kiemelt figyelmet a matracai védelmére: szerezzen be matrac- és párnavédőt, amik felfogják a szennyeződések nagy részét és moshatóak!

Vízi élmények

A leggyakoribb kikapcsolódási lehetőség és a legnagyobb élmény, amit egy gyerekbarát szálloda nyújthat a vendégeinek, az a pancsolás, medencézés lehetősége. A víz tisztasága és hőfoka mellett azonban fontos tényező az, milyen a fürdőlepedők és köntösök minősége, a frottír termékek tapintása és komfortérzete.
A komfortérzet és vendégelégedettség mellett viszont ne feledkezzen meg a saját kényelméről sem.A gyerekbarát szállodákban gyakoribbak a törölközőkön, fürdőlepedőkön és köntösökön a fagylalt-,étel- és üdítőfoltok, valamint egyéb szennyeződések (vizes homok, sár) is. Egy-egy vendégtartózkodásának ideje alatt előfordulhat, hogy sűrűbben kell cserélni őket, mint a felnőttek esetében,így sűrűbben is szükséges mosni egy-egy darabot. Ebben az esetben pedig rendkívül fontos az, hogy a választott alapanyag tartós legyen, ne váljon durva tapintásúvá pár mosás után, a színes darabok pedig ne fakuljanak ki, klórállóak legyenek.

Ahol a leggyakoribbak a foltok: étterem

Egy gyerekbarát szállodának talán a legkritikusabb pontja az étterem, hiszen gyakrabban fordulnak elő olyan balesetek, hogy kiömlik, az asztalra csöppen az étel és ital, ezáltal pedig az abroszok akár napi többszöri cserére is szorulhatnak. Mivel az ilyen fajta szálláshelyeknek nem az exkluzív megjelenés az elsődleges célja, szívesen ajánljuk a teflon abroszokat.Bár a teflon abroszok megjelenésükben nem közelítik meg a selyemdamaszt és szatén kiviteleket,rendkívül hasznosak, tartósak és strapabíróak – prémium társaikkal ellentétben. Amennyiben nagyobb igénybevételnek van kitéve egy abrosz – mint például egy gyerekbarát szálloda vagy étterem esetén -, kiemelhetően fontossá válik a kezelhetősége és szennytaszító hatása. A teflonabroszok szennytaszító hatásuk miatt kevesebb, ritkább mosást igényelnek. Ezen felül nem szükséges mosodában tisztíttatni őket, akár mosógépben is moshatóak és könnyen vasalhatóak. Abban az esetben viszont, ha alacsony hőfokon mossuk őket és függesztve szárítjuk, még vasalást sem igényelnek, hiszen az anyag kirúgja magát. Előnyük tehát nem csak a könnyű kezelhetőség, hanem a mosodai költségtakarékosság is. Amit pedig a teflon abroszok használatával spórol a mosodai költségeken, azt fordíthatja a különleges célcsoportja igényeinek kielégítésére: felújíthatja az élményeket nyújtó területeket, mint például a medencét vagy játszóházat. Ezáltal tovább növelheti a gyerekek és szülők elégedettségét, a visszatérésük és az ő ajánlásuk által további vendégek érkezésének esélyét, így a szállodája forgalmának növekedését is.

Egyedi megjelenés

Bármilyen textíliákat is válasszon szállodájában, ne feledkezzen meg arról, hogy lehetősége van egyedi igényeit kielégíteni, az anyagok széles skáláján válogatni, az ágyneműhuzatokat, törölközőket és abroszokat emblémáztatni és hímeztetni.

Igényelje mintakollekciónkat, mely segítségével tesztelheti az anyagok mosásállóságát is.
Lépjen kapcsolatba velünk, töltse le katalógusaink egyikét vagy kérje egyedi árajánlatát!

(X)