Gyerekeket támogat a Marriott májusi akciója

 2014. május 09. 16:33

Hátrányos helyzetű gyereken és fiatalokon segít a Marriott szállodalánc éttermeiben pénteken elindított májusi You Eat We Give című jótékonysági akció.

A nemzetközi szállodalánc a programban részt vevő éttermekben elfogyasztott ebéd és vacsora árából egy eurót adományoz az SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítványának és a brit The Prince's Trust alapítványnak - közölte Rick Enders, a Marriott hotel márciusban kinevezett vezérigazgatója a kampányt ismertető pénteki budapesti sajtótájékoztatón.

A 2012-ben elindított jótékonysági program keretében tavaly februárban mintegy másfél millió forint gyűlt össze. "Idén remélhetőleg elérjük a kétmillió forintot, májusban ugyanis a szállodai éttermek forgalma nagyobb, mint a téli hónapokban" - hangsúlyozta a vezérigazgató.
A nemzetközi szállodalánc kampánya alatt összegyűlt támogatást a brit The Prince's Trust alapítvány hátrányos helyzetű fiatalok munkavállalását segítő programokra, míg Magyarországon az SOS Gyermekfalvak ifjúsági programjának keretében szakképzésre és ösztöndíjakra fordítják.
Gosztonyi Gábor, az SOS Gyermekfalu Magyarország ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a Marriottal régóta működnek együtt, tavaly augusztus 20-án például jótékonysági tombolát rendeztek a szállodában, valamint a hotel biztosította tavaly a gyerekfalu charity büféjét a Spar Budapest Maratonon. Az alapítvány ifjúsági programjának keretében pedig két fiatal kapott gyakornoki lehetőséget a szállodában.
Az ügyvezető azt is elmondta, hogy az alapítvány által fenntartott hálózatokban és ifjúsági házakban jelenleg mintegy 370 gyermek és fiatal él. Battonyán 1986 óta, Kecskeméten 1990 óta, Kőszegen 1993 működik az SOS gyermekfalu 10-12 családi házzal és saját háztartásukban élő nevelőszülőkkel, akik 6-8 gyereket látnak el.
Az SOS Gyermekfalvak ifjúsági programjának keretében öt lakásotthon működik Magyarországon: Szegeden, Sében, Lajosmizsén és Kecskeméten, ahol a 14 és 24 év közti fiatalok esélyegyenlőségét, a munkaerőpiacon való elhelyezkedésének és otthonteremtésének az esélyeit segítik.