„Gyertek át hozzánk!” – Új gasztrosorozattal rukkol elő a Balatoni Kör
Forrás: turizmus.com
2023. március 06. 10:17
„A téli, tavaszi és őszi hónapokban egy-egy tagunk vállalja, hogy áthív magához más Balatoni Kör tagokat, és együtt, egy helyszínen látják vendégül a látogatókat. Egymást ajánljuk, egymástól tanulunk és egyébként is szívesen töltjük együtt az időt. A tematikában a régió vendéglátó szakképző központjaival is együttműködünk" – tudtuk meg Laposa Bencétől, a Balatoni Kör elnökétől, aki idén először szerepelt kiadónk TOP50-es kiadványában.
Egy helyszínen minimum 3 fogásos, tematikus menüsort kínálnak a Balatoni Kör tagjai, a vendégséfek és borászatok közreműködésével. A menü előre megkomponált és meghirdetett, az ételsor bemutatja a résztvevő éttermi egységeket, azok koncepcióját. Egy pohár BalatonBor pedig mindenkor a menü része.
„A főételt mindig a helyszín készíti, az előétel és leves, valamint a desszert a Balatoni körös vendégséfek munkája, borokat pedig a Balatoni Kör borászaitól kínálnak. A helyszíneknek szabad mozgásterük van a kiegészítő programok tekintetében (élőzene, kulturális vagy szórakoztató műsor, szabadtéri program)" –tette hozzá Joó Zoltán, a Balatoni Kör elnökségi tagja, a rendezvénysorozat egyik ötletgazdája.
![]() |
Egy pohár BalatonBor minden menü része a Balatoni Kör új gasztrosorozatán |
Fotó: Balatoni Kör |
Mivel a Balatoni Kör számára fontos az edukáció, ezért a helyszínek a pénteki előkészületekre meghívnak 3 szakács tanulót, akik segítik a séfek munkáját. Ezáltal motiválják, inspirálják és szakmai fejlődésében segítik az arra kijelölt tanulókat.
A „Gyertek át hozzánk!" sorozat első állomásán, 2023. március 10-12-én, a keszthelyi John's Pub-ban várják az érdeklődőket. A tavasz és az ősz folyamán a Gyertek át hozzánk! rendezvénysorozat az alábbi Balatoni Kör helyszíneken folytatódik:
- Kistücsök Étterem (Balatonszemes),
- Egy csipet nádas (Siófok-Töreki),
- Tölgyes Kúria (Riza),
- Hableány (Badacsony),
- Kalóz Strandbisztró, Fürjes Udvarház és Skrabski Pince (Balatonudvari),
- Dobosi Birtokközpont (Szentantalfa)
- Port Étterem és Panzió (Balatonmáriafürdő)
- Lavender Terasz (Balatonvilágos)
Az első keszthelyi „Gyertek át hozzánk!" hétvégén nemcsak a John's Pub-ban, hanem a Festetics- kastélyban is nőnapi programokkal várják a vendégeket. A látogatók rendhagyó tárlatvezetés közben megismerhetik a Festetics asszonyok életét; szerelmi házasságok, vagyonért megkötött frigyek, válások, intrikák, gyermekáldások történeteit hallgatva járhatják körbe a barokk kastély termeit.
A közeli Hévízen nemcsak a tóban tudnak fürdeni a vendégek, hanem részt vehetnek a téli Hévíz- patak evezésen is, ahol a 8 km-es távon kajakkal, kenuval vagy SUP-pal fedezhetik fel a melegvizű patak csodáit.