Hagyományőrző gasztronómiai verseny és szakmai konferencia a BGF-en

Forrás: turizmus.com

 2015. december 09. 17:17

A Budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kara (BGF KVIK) és a Gödöllő Környéki Regionális Turisztikai Egyesület szerdán közösen rendezte meg a XIV. Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Versenyt

A megmérettetésen 1880-1910 közötti ételsorokkal lehetett nevezni, három kategóriában, 3-5 fős csapatoknak.  A versenyt – amelynek programját szakmai konferencia egészítette ki – a BGF Ponyvalepény nevű hallgatói csapata nyerte.

Neves séfek és gasztronómiai szakemberek alkották a zsűrit, tagjainak tényleg nem volt könnyű dolga, hiszen egymástól nagyon eltérő stílusú ételsorokat kellett elbírálni. Volt, aki a ma oly divatos paleo menüvel nevezett be, mások Ferenc József kedvenc ételeivel, míg a meseszép népviseletbe öltözött urak és hölgyek Acsáról, Fótról és Isaszegről régi helyi fogásokkal érkeztek a főiskola Alkotmány utcai épületébe. A zsűri elnöke Benke László olimpiai bajnok mesterszakács volt, a desszertek fő tudorai Pataki Ádám, az érdi Pataki Cukrászda tulajdonosa, illetve Horváth Ferenc, a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének elnöke.

A vasi-zalai parasztételek közül a kerékrépás rétes, a vargányás hajdinaleves érdekes kontrasztja volt a fácánleves gróf Pálffy módon, vagy „a fűszerkéregben sült őzgerinc vargányás-gesztenyés szalpikónnal, polgári módon készített burgonyagombóccal”.

A legkifinomultabb hajdani arisztokrata konyhák bonyolult fogásai és a legegyszerűbb laktató parasztételek sorakoztak egymás mellett a bíráló asztalon.

A konferenciát Perna Pál, a Gödöllő Környéki Regionális Turisztikai Egyesület elnöke nyitotta meg, majd a BGF oktatói tartottak előadásokat, és megemlékeztek a 100 éve elhunyt Gundel Jánosról. A tudományos konferencia levezető elnöke Lugasi Andrea főiskolai tanár volt, a BGF KVIK Vendéglátás Intézeti Tanszék vezetője. Előadásának érdekes témát választott: multikulturális hatások a magyar gasztronómiában, különös tekintettel a XIX-XX.  század fordulójára.

A hagyományos gasztronómiai értékek megjelenése a falusi turizmusban a Mátra-alján címmel Gyurkó Béla turisztikai szakértő, okleveles vidékfejlesztő agrármérnök tartott előadást.

Klasszikus és fontos téma a magyar gasztronómia, mint turisztikai vonzerő, amelyről Károvits Tamás, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének volt elnöke szólt.