Hajdúszoboszlói a második szálloda, amely indulhat AZ ÉV HOTELE címért

Forrás: turizmus.com

 2017. augusztus 09. 15:23

Átadták a Hajdúszoboszló, Debrecen és környéke régió legjobb szállodájának járó közönségdíjat.

A Hotel Délibáb lett A HÓNAP HOTELE a Hajdúszoboszló, Debrecen és környéke régióban AZ ÉV HOTELE verseny közönségszavazásán. Így eddig a Hotel Délibáb a második olyan szálloda – a saját régiójában szintén nyertes Kolping Hotel mellett –, amelyik biztosította a helyét azon egységek között, amelyek indulhatnak majd AZ ÉV HOTELE címért az év végén.

Az elismerést bizonyító oklevelet megérdemelten vehette át Czene Éva, a Hotel Délibáb igazgatója Serfőző Zsolttól, a műsor producerétől, hiszen a szavazatok mintegy harmadával sikerül megnyerni a szavazás regionális szakaszát. A közönségszavazás második helyezettje ebben a régióban a Borostyán Med Hotel, a harmadik pedig a Hotel Atlantis lett.

Serfőző Zsolt, Az Év Hotele műsor producere átadja az I. helyért járó oklevelet Czene Évának, a Hotel Délibáb igazgatójának

Fotó: Interakció Produkció Kft.

 

Barátnők értékelték a hotelt

A régió szállodáit a megszokottak szerint az RTL Klub-on látható AZ ÉV HOTELE című műsorban, a kapcsolódó online cikkekben és a produkció Facebook-oldalán ismerhették meg a nézők. Minden adásban hétköznapi utazók próbálják ki az induló hoteleket és mondják el benyomásaikat, élményeiket. A Hotel Délibábot két barátnő látogatta meg, akik egy hosszú párkapcsolatot követő szakítást igyekeztek feldolgozni egy pihentető hétvégén. A műsort követően a nézők szavaztak a facebook.com/azevhotele oldalon először az adásban látható két hotelre, majd a hónap utolsó és egyben a régió összes induló szállodáját visszaidéző adást követően a régió szállodáinak bármelyikére.

A Hotel Délibáb**** csapata az I. helyért járó oklevéllel

Fotó: Interakció Produkció Kft.

 

Újabb régiókkal folytatódik a közönségszavazás

AZ ÉV HOTELE közönségszavazás további turisztikai régiókban folytatódik az egész országot lefedve. Még hat különböző régiós díjat osztanak ki, hiszen az év végén az év közben megválasztott nyolc HÓNAP HOTELE indulhat majd AZ ÉV HOTELE címért.

Kapcsolódó cikkek