Haladékot kaptak a szálláshelyek a fejlesztési támogatás elköltésére
Forrás: MTI/turizmus.com
2020. október 02. 15:31
Korábban történt
A Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója a határidő módosítását azzal indokolta, hogy a belföldi idegenforgalom sikeres nyarat zárt, és emiatt sok szolgáltató nem tudta a tervezett időben elkezdeni a korszerűsítéseket. Az érintettek összesen 43 milliárd forint támogatást már megkaptak, a pályázók száma meghaladta a 14 ezret.
Guller Zoltán közölte azt is, hogy a raktárkoncertek megrendezését, valamint a cigányzenészek fellépését támogató pályázatok eredményéről akár már napokon belül értesíthetik az érintetteket. A népzenészeknek még csaknem két hetük maradt jelentkezni a számukra kiírt támogatásért – tette hozzá.
![]() |
Október elsejétől csak NTAK-regisztrációval lehet hirdetni a szállásfoglaló oldalakon |
Fotó: 123rf.com |
Az MTÜ vezetője kitért arra a jogszabályváltozásra is, amely október elsejétől kizárólag a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központnál (NTAK) regisztrált szolgáltatókat engedi online szálláshely-közvetítőkön hirdetni. Az illegális szállásadók sértik a tisztességes vállalkozások érdekeit, és rontják a magyar idegenforgalom érdekeit – hangsúlyozta. Véleménye szerint a változtatás azért is hasznos, mert az NTAK 40 ezer szálláshely forgalma alapján napi szinten szolgáltat adatokat a belföldi turizmusról, és ez megkönnyíti a döntéshozatalt.
A teljes podcast ITT hallgatható meg.